Városinfó

Felújítják az Avasi Rendőrőrsöt

2014-07-04 09:47

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE avasi_rendorors_140703ml_4.jpg

Megújul az Avasi Rendőrőrs, a felújítási munkák a jövő hét végéig tartanak. A festéshez szükséges eszközöket a város önkormányzata vásárolta meg, a munkákat pedig a rendőrség közmunkásai végzik.

A Szentgyörgy utcán lévő épületben 1992. óta dolgoznak rendőrök, az évek során leamortizálódott az őrs. A felújításra szoruló ingatlanban egy hete kezdődött a munka, jelenleg négyen festik az irodákat.

avasi_rendorors_140703ml_2.jpg

Bodnár Roland, a rendőrőrs parancsnoka a Miskolc Televízió riporterének elmondta, az épületben 2005-ben volt utoljára felújítás.
– Most az önkormányzat segítségével sikerült festékhez hozzájutnunk, a felújítást pedig a miskolci rendőrkapitányság közmunkásai végzik – fűzte hozzá az őrsparancsnok.

Az Avasi Rendőrőrs csaknem 60 ezer ember közbiztonságáért felel. Az önkormányzat rendszeresen biztosít forrást a közbiztonsági és bűnmegelőzési feladatok finanszírozására, és törekszik a rendőrség munkakörülményeinek javítására is.

avasi_rendorors_140703ml_3.jpg

Koczák Szilvia, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője hangsúlyozta, az önkormányzat számára kiemelt jelentőségű a rendőri jelenlét az Avason. Ezért a felújítás költségeit az önkormányzat, mint az ingatlan tulajdonosa, átvállalta. Vagyis megvásárolták a festéshez szükséges anyagokat, a festéket, az ecsetet, hengert és más alapanyagokat.

A munka egy hete kezdődött, és várhatóan jövő hét végére be is fejeződik.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-01-23 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!