Városinfó
Megújult a színház óratornya
2014-06-27 17:55






Alig egy hónap alatt újították fel a Miskolci Nemzeti Színház óratornyát. Csütörtökön a műszaki átadás is megtörtént, így már a járófelület is biztonságosan használható.
Mintegy 4 millió forintból újult meg a miskolci nemzeti óratornya. A költségek háromnegyedét az önkormányzat, egynegyed részben pedig a színház finanszírozta. Az óratornyot legutóbb 2005-ben újították fel, bár akkor a homlokzat nagyobb korszerűsítésen esett át. A munka elvégzését követő évben már látszódott, hogy falszerkezet átázása miatt a festék kezd lefagyni, ezért volt szükség az újabb, korszerű technológiát használó felújításra.
– A nagyközönség számára a torony ugyan nem látogatható, hiszen a padlástér alkalmatlan az érdeklődők fogadására, illetve a Vodafone egyik bázisállomása is ebbe a toronyba van telepítve. A renoválás kevesebb, mint egy hónap alatt megtörtént. Az önkormányzat, mint az épület fenntartója a beruházás háromnegyed részét állta, a Miskolci Nemzeti Színház pedig egynegyed résszel szállt be a 4 milliós felújítási költségbe, így mostantól állványok nélkül, teljes pompájában magasodik a torony a miskolci háztetők fölé – tájékoztattak a színházból.
A Miskolci Nemzeti Színház 1823-ban, első magyar nyelvű kőszínházként nyitotta meg kapuit a mai Magyarország területén. Mint ismeretes, azt az épületet 1843-ban tűzvész pusztította el – az új, ma is ismert és kedvelt teátrum alapkövét 1847-ben tették le.
Az 1880-as években jelentős korszerűsítés történt – bevezették a központi fűtést, a légszeszvilágítást. A torony építése is a tűzvész okán vált indokolttá.

Soltész Nagy Kálmán polgármester a tűzvészre hivatkozva szorgalmazta, hogy épüljön torony. 1883. november 3-án át is adták, mint a miskolci önkéntes tűzoltóegylet állandó őrhelyét. Ekkor a torony még nem rendelkezett órával, de az átadás után alig fél évvel később már beépítették a Schauer Emil híres bécsi óragyárából származó szerkezetet.
Mára persze tűztorony funkciója megszűnt, így ma már mindenki óratoronyként emlegeti. A belvárosban járók sokszor igazítják az órájukat az óraszerkezethez, a Bartók Plusz Operafesztiválok idején pedig az előadások kezdetét jelző fanfárok is innen, a toronyból szólnak.
minap.hu
fotó: Végh Cs.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2023-09-30 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.