MiNap Online

A lágerben is őrizték identitásukat, anyanyelvüket

2014-06-14 11:46

Martin Márta és Lerch Ernő fiatalon került ki a Szovjetunióba „egy kis munkára”, ott ismerkedtek meg. Az embertelen körülmények között is ápolták anyanyelvüket, őrizték identitásukat – ezt, és a miskolci német kisebbségi közéletben végzett tevékenységüket Miskolc Pro Minoritate Díjjal ismerte el.

Özv. Lerch Ernőné – született Martin Márta – 1926-ban a mai Románia területén, az erdélyi szászok lakta faluban, Höltövényben született. 18 éves volt, amikor édesapjával együtt Brassóban bevagonírozták őket „málenkij robotra”. – Reggel kopogtak a kapun, egy román és egy orosz katona jött be. Azt mondták, hogy édesapámmal el kell mennünk egy hathetes munkára. Nem gondoltam volna, hogy egy hónap híján 5 évig leszek távol – emlékszik vissza Márta néni. – Csomagolásnál nagyon sírtunk, az ötéves húgom megkérdezte, hogy ki fog most engem fésülni – meséli.

Több mint két hét, marhavagonban töltött utazás után érkeztek meg a mai Ukrajnában lévő Donyeck-szénmedencében található 1206-os lágerba. „Az utazás nagyon nehéz volt. Féltünk, hogy hová visznek minket, mi lesz velünk”, mondja. Megérkezésük után először kisebb munkákra osztották be őket. A koszt nagyon rossz volt, „élni kevés, meghalni sok”, így mondogatták a táborlakók. A kemény hideg, a nehéz munka, a nélkülözés mindenkit megviselt, édesapja súlyos beteg lett, ezért ő visszatérhetett a családjához.

Márta is kórházba került tífusz miatt, hideg, fűtetlen szobában laktak. 1946 márciusában aztán mínusz 30 fokos hidegben, legyengülve, éhezve, gyalog telepítették át a 20 kilométer távolságban lévő másik lágerba, Nikanorba. Itt találkozott néhai Lerch Ernővel, aki Hámorban született 1927-ben. Őt is 18 éves kora előtt, német származása miatt vitték ki „málenkij robotra”. Ernőt a bánya területén lévő kovácsműhelybe osztották be dolgozni. 1949. október 7-én aztán Lerch Ernő számára véget ért a majdnem öt évig tartó „málenkij robot”, Márta pedig 1949. november 25-én indult vissza alig kéthónapos gyermekével.

Ekkor döntés előtt állt: hová menjen, haza a családjához Romániába, vagy Ernő után az ismeretlen helyre, Miskolcra – utóbbit választotta. Márta és a kis Edit december 6-án érkezett a városba. Lerch Ernő és felesége a Diósgyőri Gépgyárban helyezkedtek el, és innen mentek nyugdíjba. Lerch Ernő 2004. február 24-én hunyt el. A Lerch házaspár ápolta anyanyelvét, őrizte identitását – ezt, és a miskolci német kisebbségi közéletben végzett tevékenységüket a város Pro Minoritate Díjjal ismerte el.


minap.hu