Városinfó

Indul a csatornahálózat-fejlesztés Miskolcon

2014-05-29 20:13

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szennyviz_fejlesztes_140529ml_14.jpg

Ünnepélyes nyitórendezvénnyel hivatalosan is elindították azt az Új Széchenyi Terv által támogatott projektet Miskolcon, melynek keretében megépül a szennyvíztelepen a III-as tisztítási fokozat és bővül a városban már meglévő szennyvízcsatorna hálózat.

Ahogy arról már beszámoltunk, majd teljes támogatást élvez a Szennyvíz III. fokozat kiépítése című projekt, amely a szennyvíztisztító telepen valósul meg 3.9 milliárd forintért. A foszfor és nátrium tartalom tűnhet el a szennyvízből, amit így már bele lehet engedni a Sajóba, de a projekt tartalmazza újabb utcák bevonását a vezetékes szennyvízhálózatba is.

szennyviz_fejlesztes_140529ml.jpg

A projektindító eseményt csütörtök délután tartották a városháza dísztermében, ahol Kiss Gábor alpolgármester azzal kezdte beszédét, hogy számos olyan fejlesztés indult el, vagy valósult meg az utóbbi években Miskolcon, amely az élhető város megteremtése érdekében születtek. Kiemelten fontos az ivóvíz kérdése, amellyel kapcsolatos projektekre összesen több, mint 9 milliárdforintot fordíthat a MIVÍZ. Korszerű monitoring rendszer épült ki a kutakhoz és forrásokhoz, így garantált a kristálytiszta, jó minőségű ivóvíz a városban.

De ugyanilyen fontos a megfelelően kezelt szennyvíz kérdése is annak érdekében, hogy kevésbé terheljék a környezetet. A szennyvíztelepen megvalósuló III-as tisztítási fokozat mellett lényeges, hogy bár Miskolc országos szinten is jól ellátott csatornázottsággal, 90 százalék felett, de ez még tovább javulhasson. A projektben 850 új lekötés, 25 kilométernyi csőhálózat kiépítése szerepel, ami még tovább javítja az ellátottságot.

szennyviz_fejlesztes_140529ml_16.jpg

A vízfogyasztás növelése az egész világon, így hazánkban és Miskolcon is növelte a szennyvízkibocsátás mértékét is, mondta Üszögh Lajos. A MIVÍZ Kft. ügyvezető igazgatója rövid áttekintést adott a vízszolgáltatás történetéről Miskolcon, arra is kitérve, miért szükségesek ma már az említett fejlesztések, majd a konkrét beruházás kapcsán átadta a szót a kivitelező cégek képviselőinek.

A tisztítási fokozatról Tóth László, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezető igazgatója és Tomosi Károly, a Veolia Zrt. ügyvezető igazgatója beszélt. Mint elmondták, ez a kivitelezés már 50 százalékos készültségi állapotban van, novemberben próbaüzemet szeretnének indítani, amelynek hat hónapig kell tartania. Érdekességként megemlítették 24 ezer köbméteres tartályok épülnek, egy tonna súlyú szivattyúk mozgatják az anyagot, a cél az, hogy nagyobb levegőztetéssel tudják tisztítani majd.

szennyviz_fejlesztes_140529ml_9.jpg

A hálózat bővítésről Gulyás Ferenc, a Colas-Alterra Zrt. munkatársa szólt. Itt már minden engedéllyel rendelkeznek, a kivitelezési munkálatok június 2-án indulhatnak el és 2015 április 30-a a befejezési határidő. A város 16 pontján dolgoznak majd, érintett területek többek között a Szarka hegy, Hejőcsaba, Szirma, Martin-kertváros, Tapolca és a Vasgyár is. Utóbbi helyszínen 5 kilométernyi hálózatot fektetnek és megvalósul a csapadékvíz és a szennyvízhálózat elválasztása ott, ahol eddig ez nem volt megoldott. Két nagy szennyvízátemelő, és több tucatnyi házi átemelő, illetve gravitációs bekötés épül majd ki a 850 rákötéshez.

A nyitórendezvény után a vendégek átmentek a szennyvíztisztító telepre, ahol a helyszínen is megtekintették a munkák állapotát.

H. I.
Fotó: Mocsári L.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!