Sport
Együtt lesz a csapat és a város
2014-05-22 09:45






A DVTK történetében fordulóponthoz érkezett, minden lehetőség adott, hogy a diósgyőri csapattal együtt a szurkolótábor háromszoros diadalt ünnepelhessen. A „Kupadöntő éjszakáján” azok, akik nem utaztak el a fővárosi döntőre, kivetítőn követhetik a mérkőzést a Városház téren, ahol a meccs után találkozhatnak majd a csapattal is. Hétfőn pedig igazi fiesztahangulatban ünnepelhetjük a – remények szerint – győztes csapatot – tájékoztatott a Városháza közleményében.
„Ismert tény, hogy Miskolc szinte együtt él labdarúgó csapatával, érte izgul a lelátókon, a meccsek minden másodpercét feszült figyelemmel kíséri a közvetítésekben. A diósgyőri csapat egyedülálló, mert olyan szurkolótábora van, amely hatalmas, lelkes, kitartó és végtelenül hűséges.” – olvasható a közleményben.„Most pedig eljött végre az az idő, hogy van lehetőség, mert van ok a csapat igazi, felhőtlen ünneplésére is.
A Liga Kupát megnyerte. Bejutott a Magyar Kupa döntőjébe, ezzel csapatunk lehetőséget kapott, hogy kilépjen a nemzetközi porondra. És ami a legfontosabb, minden lehetőség adott, hogy elhozzuk a Magyar Kupát. Nos, ezt meg kell ünnepelni!”
„Együtt lesz a csapat és a város! Kriza Ákos polgármester meghívta a csapat tagjait a döntő meccs után a Városház térre. Itt, a „Kupadöntő éjszakáján” azoknak, akik nem utaznak a fővárosba, lehetőséget biztosítunk, hogy kivetítőn követhessék végig a mérkőzést, élvezhessék a közösségi szurkolás hangulatát. Miskolc polgármestere részt vesz a meccsen, így onnan visszaérkezve fogadja majd a csapatot, és reméljük, velük együtt a kupát.”
Másnap lesz a nagy városi ünneplés, melynek a „DVTK after party” címet adták. Este 6 órakor kezdődik szintén a Városház téren, ahová nyitott tetejű busszal érkeznek a játékosok. A diósgyőri csapatnak és szurkolótáborának a Reflex és a Bíborszél együttes adja a buzdító zenét, és természetesen minden ilyenkor kijáró külsőséggel, konfetti-ágyúval, görögtűzzel ünnepeljük a győztest. A nap eseményeit a Miskolci Városháza és a csapat fő szponzora, a Borsodi Sörgyár támogatja.
„Szeretettel várunk minden focirajongót, Diósgyőr-szurkolót! Találkozzunk vasárnap a Puskás Ferenc Stadionban, vagy Miskolcon, a Városház téren, a kivetítőnél, majd hétfőn este, ugyanitt, este 6 órakor! Hajrá Miskolc! Hajrá Diósgyőr!” – zárul a közlemény.
minap.hu
Fotó: minap-archív,Mocsári L.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2023-12-10 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.