Városinfó

Új aszfaltszőnyeget kapott a Tizeshonvéd

2014-04-04 12:59

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE aszfaltozas_tizeshonved_140404ml_04.jpg

Két hete sincs, hogy elkezdték az úttest felmarásával a munkálatokat a Tizeshonvéd utcában, és pénteken már az aszfaltozást is befejezik, így teljesen új burkolatot kap.

Jól sikerült a szervezés és korán indultak el a munkák, amikor még kevés helyen aszfaltoznak, ennek is köszönhető, hogy ilyen gyorsan a végére értek a Tizeshonvéd utca rendbetételének, mondja a kivitelező cég képviselője. A munkák az aszfalt felmarásával kezdődtek, a csatornafedelek, és csapadékvíz-elvezetők megemelése következett, és az előkészítő munkák után ma egy nap alatt leaszfaltozzák a 450 méter hosszú utcát. Hétfőn az utómunkálatok és a takarítás zárja majd a projektet.

aszfaltozas_tizeshonved_140404ml_09.jpg

Halász György 1976 óta él itt, és azt mondja, nagy öröm, hogy végre teljes aszfaltcserén esik át az utca, nem pedig csak „toldják-foldják, mint régen”, ezért hálásak a képviselőnek. Egy régi álom válik valóssággá, mely évek óta húzódott, mondja Hegedűs János, a Tizeshonvéd úti Lakásszövetkezet elnöke. Jobb lesz az itt élők komfortérzete, és sokkal könnyebb lesz a közlekedés is.

A Herman Ottó Gimnázium tornacsarnokának, majd a villamospálya építésének idején volt kitéve nagy terhelésnek az utca, és már rendkívül rossz állapotban volt, megérett a javításra, hiszen 1500 ember él itt, mondja Kovács Józsefné Budai Mária, a terület önkormányzati képviselője, aki a munkálatokat kezdeményezte. A fejlesztés 15 millió forintba kerül, egy tavalyi költségvetési átcsoportosításból fedezik. Nem ez azonban a környéken az egyetlen fejlesztés. Ha a Tizeshonvéddal végeztek a kivitelezők, vonulnak át a Forrásvölgy utcába is aszfaltozni, ahol a régi burkolat felmarásával már szintén elindult a munka, itt 12 millióba kerül a kivitelezés.

aszfaltozas_tizeshonved_140404ml_02.jpg

Mint Kovács Józsefné mondja, ezek mellett a körzetében 800 millió forintot meghaladó beruházások zajlanak. 500 millióba kerül a Hunyadi Mátyás Általános Iskola fejlesztése, 120 millió a Brunszvik Teréz Tagóvoda, 100 millió a Bruchner Győző utca ivóvíz vezeték cseréje és aszfaltozása, 56 millió csapadékvíz elvezető építése a Cserhát, Estike utcában, 17 millióért járdát építenek a Feszty Árpád utcán. 10 millióért járda és parkoló épül a Mátyás király utcán, a Vologda városrészben 5 millióból újulnak meg játszóterek, de aszfaltoznak majd a Sellő és Cserhát utcán is.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!