Városinfó
Városimázs szalvétán is – miskolci pályázatok a legjobbak között
2014-03-24 16:54
Két miskolci turisztikai pályázat is bejutott a legjobbak közé az Iránytű marketingkommunikációs versenyen. A kiemelkedő teljesítmények listáján szerepelni önmagában is elismerés, és közülük kerülnek majd ki a nyertesek, akik nevét április 7-én hozzák nyilvánosságra. A versenyre a tavalyinál több, 60 nevezés érkezett hat kategóriában a meghirdető, a Turizmus Trend szaklapot is kiadó Professional Publishing Hungary központjába, közülük összesen 29-et emelt ki a shortlistre, azaz a legmagasabb színvonalú munkák „rövid listájára” a szakmai zsűri.
A "Kommunikáció az eladás helyén" kategóriában a MIDMAR Nonprofit Kft. Tourinform Miskolc – Miskolc Bolt – Miskolc kávézó – Információs iroda Miskolc szívében című pályázat került be a legjobb kettő közé. A legnagyobb érdeklődés a print és az online kategóriát kísérte, ezekben 21, illetve 14 jelentkezést regisztráltak. Így az is külön öröm, hogy a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület (a MIDMAR helyi turisztikai desztináció menedzsment szervezet szolgáltatókat tömörítő tulajdonosa) Asztalra varázsolt vendégszeretet című pályázata a legnagyobb versenyt jelentő Print kategóriában került be az első 10-be.– Az egyesület készíttetett egy olyan szalvétát, amelyen Miskolc néhány attrakciója szerepel megnevezéssel, sőt, rövid leírással, és ezt eljuttatja tagjaihoz. Így ugyanaz az egyedi szalvéta található meg a Palotaszállóban és a kis panziókban, éttermekben is – mondta a részletekről érdeklődésünkre Nagy Júlia TDM-menedzser. Megtudtuk, ehhez csatlakozva a TDM söralátétet és reggeliztető tányéralátétet is készíttetett, de a pályázatot az egyesület nyújtotta be, így abban a szalvéta szerepel. – Szeretnék külön gratulálni a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesületnek az eredményhez! A MIDMAR munkaszervezete számára különösen fontos, hogy egy olyan szolgáltatói körrel dolgozhat együtt, akik ennyire fontosnak érzik, hogy magas színvonalú minőségi turisztikai szolgáltatásokkal várják az ide érkező vendégeket – tette hozzá Nagy Júlia.
– Ugyanakkor kérem, hogy drukkoljanak mindkét pályázónak, hogy a shortlist után egy még rövidebb listára, a díjazottakéra is felkerülhessenek! Az Iránytű kommunikációs verseny célja, hogy megtalálja és díjazza azokat a projekteket, melyek kommunikációs szempontból kiemelkednek a mezőnyből. Az elmúlt években a szakmai zsűri a kreatív ötleten alapuló megoldásokat értékelte magas pontszámmal, kereste a leghatékonyabb reklámkampányokat, illetve elismerte a dizájnos, igényes kivételezésű munkákat. Az eredményhirdetést idén április 7-én tartják Budapesten.
Cs. M.
Fotó: Végh Cs.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-14 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.