Városinfó
A Győri kapuival kezdődött a rendelők felújítása
2014-03-21 11:58
Kívülről lecsupaszított homlokzat és egy lezárt munkaterület jelzi: már dolgoznak a Győri kapui gyermekorvosi rendelő felújításán. A hír nem önmagában áll, hiszen öt rendelő korszerűsítésére nyert el 100 százalékos támogatást Miskolc önkormányzata, összesen mintegy 300 millió forint értékben. A közbeszerzési eljárások lezárultával a másik négy helyen is elkezdődhet a munka.
Valamivel több, mint egy éves folyamat ért az utolsó szakaszába. A város képviselőtestülete ugyanis 2012 decemberében döntött úgy, hogy benyújtja a pályázatokat, miután az érintett rendelők kiválasztásáról egyeztettek a háziorvosok és a házi gyermekorvosok érdekképviseleti szerveivel is. A maximális pályázható összeg 60 millió forint volt – négy rendelő (a Fábián utcai, a Győri kapui, a Testvérvárosok útjai, a Latorca utcai) esetében ennyit kértek és kaptak, és nem sokkal kevesebb az Andrássy utcaira fordítható összeg, az 58,7 millió sem.– Nagyon fontos, hogy minél komfortosabb körülményeket biztosítsunk az alapvető szolgáltatások területén az azokat igénybe vevő miskolciak, illetve az ott dolgozók számára is. A város vezetése és országgyűlési képviselői is sokat dolgoztak azért, hogy most 300 milliós fejlesztés valósulhasson meg a város egészségügyi alapellátásában – emelte ki a már felújítás alatt álló Győri kapui rendelőnél Zsiga Marcell alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője.
A döntés két ütemben született meg: a Fábián utcai, Győri kapui és Testvérvárosok útjai rendelő esetében tavaly nyáron, a Latorca utcai és az Andrássy utcai rendelő támogatásáról pedig ősszel döntöttek. Ezért is kezdődik a munka ütemezetten – és mert külön projektekről van szó, külön közbeszerzési eljárásokkal. Az alpolgármester elmondta, a többi rendelő esetében még nem ért véget ez a folyamat, ahogy azzal haladnak, úgy kezdődnek majd a felújítások.
– Nagy létszámú körzetekről, lakótelepi rendelőkről van szó, tehát sok orvos és nagyon sok család számára javulnak a körülmények. Fontos az is, hogy ez minél kevesebb kellemetlenséggel járjon, így például eleve az volt a terv, hogy a rendelés folyamatos lesz a munkák ideje alatt is. Ez a kivitelezőre ró plusz terheket, de úgy látom, itt sikerült jól megoldani az „együttélést” – hívta fel a figyelmet Zsiga Marcell.
A tanácsadás-védőnői szolgálat részen kezdődött meg a munka, így az orvosi rendelés a megszokott módon folyik a Győri kapuban. Dámóczi Attila, a kivitelező miskolci Damép Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott: igyekeznek „lábujjhegyen” dolgozni.
– Gyermekrendelőkről van szó, így ha lehet, még fontosabb, hogy minél kevésbé zavarjuk a gyógyító munkát, ezért délutánonként és hétvégén is dolgozunk – mondta az ügyvezető.
A felújítás során megtörténik a külső szigetelés, kicserélik a nyílászárókat, felújítják a fűtési rendszert és az egyéb gépészetet. Több rendelő új bútorokat is kap, illetve van, ahol műszaki eszközöket is sikerül beszerezni.
A rendelés folyamatos lesz a többi intézményben is. Az ütemezett felújításról, a kisebb átszervezésekről pedig a helyszínen, illetve a médián keresztül tájékoztatják majd a lakosságot.
A Testvérvárosok útja 14. szám alatti rendelőhöz 3 felnőtt és 2 gyermek körzet tartozik. Az Andrássy út 94. alattihoz 3 felnőtt és 1 gyermek, a Győri kapu 47. alattihoz 4 gyermek, a Latorca u. 24. alattihoz 2 felnőtt és 1 gyermek, a Fábián u. 4. alatti rendelőhöz pedig 4 felnőtt és 2 gyermek körzet tartozik.
Cs. M.
fotó: Végh Cs.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.