Városinfó
Orbán Viktor: „Miskolc nagy korszak előtt áll!”
2014-03-17 09:56
– Miskolc nagy korszak előtt áll, nagy tettek következhetnek – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök múlt héten, a Miskolc Televíziónak adott interjújában. Elmondta, az új tapolcai fürdőre minden miskolci büszke lehet majd, szimbóluma lesz a városnak. A fürdő kétlépcsős fejlesztését megszavazták, támogatják, és végig is fogják vinni. Ugyanígy megszavazták és elkülönítették azt az összeget, ami a diósgyőri stadion fejlesztéséhez szükséges.
– Tehát lesznek a munkahelyteremtésen túl is olyan fejlesztések és beruházások a városban, amelyek meggyőzik a miskolciakat arról, hogy valóban egy új korszakba léptünk. Nemcsak biztosabb és több munkahely lesz, hanem az életminőségünk is javulhat – nyilatkozta a miniszterelnök.– Mi a véleménye a Takata-beruházásról, amelynek az alapkőletételén részt vett?
– Én mindenképpen mérföldkőnek látom. Ezer családnak biztosít megélhetést, ugyanakkor, mivel beszállítókra is szükség van, további munkahelyek százaival lehet még számolni.
Az is csak idő kérdése, mikor jön létre megállapodás a cég és az egyetem között, ami újabb mérnöki, kutatás-fejlesztési beruházásokat generálhat. Én azt szorgalmazom, hogy ez mihamarabb megszülessen, s mindez hosszú távon meghatározhatja az egyetem jövőjét is. Miskolc gazdasági központ, iparváros volt, amikor még Acélvárosként emlegették. Biztos vagyok benne, hogy olyan hagyományokat tudunk itt újjáéleszteni, újjáépíteni, amelyeknek még megvannak a nyomai, maradványai. Jó kormányzati és várospolitikával, a beruházásokkal Miskolc újra gazdasági, ipari központtá válhat, olyanná, mint Dunántúlon Győr.
– Itt már új típusú, magas hozzáadott értékekkel bíró beruházásokról lehet szó?
– Elsősorban a járműiparhoz kapcsolódó beruházások jöhetnek szóba, ami jó befektetés és modern technológiákat takar – Miskolc is emellett tette le a voksát.
Természetesen a hagyományos iparágakról sem szabad lemondani: ezeket ugyan nehezebb újraindítani, de ehhez értünk, megvannak a hagyományai. Megvannak még a szakemberek is, az oktatás újraindítása szintén megoldható, legyen szó akár a nehéziparról, vagy a bányászatról.
– Több mint hétezer milliárd forintról beszélhetünk az új uniós fejlesztési ciklusban, a kormány elképzelése pedig az, hogy ennek a hatvan százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja. Kaphatnak ebből kiemelten az olyan hátrányosabb helyzetű területek, városok, mint Miskolc?
– Ez mindig attól függ, vannak-e életképes ötletek, gondolatok, s ebben a tekintetben Önök nem állnak rosszul. Miskolc az elmúlt években is komoly támogatásban részesült.
A kormány átvállalt 36 milliárdnyi adósságot, kapott a város hétmilliárdos működési támogatást és 92 milliárd forintos fejlesztési forrást. Miskolc tehát nem nulláról indul, már nem a rendszerváltás utáni, ipari összeomlás nehéz éveit éljük. Mögöttünk van több olyan év, amikor a kormány és a városvezetés közösen fejlesztett, Miskolcnak tehát van mire alapoznia, van honnan elrugaszkodnia. Látható, érezhető a változás, a fejlődés a városban, ha valaki kívülről nézi. Ha ezt az utat tudjuk követni a következő négy-öt évben is, Miskolc újra a magyar gazdaság fellegvára lehet.
– A térség és a város is jelentősen érintett a közmunkaprogramban. Mennyiben jelent ez segítséget azoknak, akik eddig segélyből éltek?
– Magyarországon még mindig százezer számra vannak olyan családok, ahol a gyerekek soha nem látták a szülőket időben felkelni, dolgozni menni – a hónap végén fizetést kapni, azt beosztani és abból élni.
Amelyik országban több tízezer ilyen ember él, az nem nézhet szép jövő elé. Ha ugyanis nincs fizetés, az emberek másból próbálnak megélni: bűnözésből, kéregetésből, hitelből. Mi oda szeretnénk eljutni, hogy ha valaki Magyarországon munkából akar megélni, akkor képes legyen munkát találni, fizetésből eltartani a családját. Ha viszont valaki már hosszú évek óta nem dolgozik, annak a tudása nem biztos, hogy megfelelő a mai munkaerőpiacon. Ezeket az embereket valahogy vissza kell vezetni a munka világába – ehhez jelent egy kaput, kapaszkodót a közmunka. Ez egy fontos gazdasági intézkedés a munkaerőpiac szempontjából, ugyanakkor az egész társadalom szempontjából lényeges, mert egy olyan országban, ahol nincs meg mindenkinek a betevője, senki sem érezheti magát biztonságban.
– A 2010-es választásokat egy második rendszerváltásnak nevezte. A most következő voksolás is egy korszakos választás lehet?
– Reményeim szerint folytatni tudjuk azt, amit elkezdtünk 2010-ben. Én egy fontos, sorsdöntő, az eddigi haladási irányt megerősítő választásként szeretnék majd visszagondolni erre az eseményre, de a döntés természetesen a választópolgárok kezében van.
M. P.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-15 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.