Életmód
A legügyesebb böllérek, a legfinomabb ételek
2014-02-15 15:04
Negyedik alkalommal rendezik meg ma az Ónodi Böllérversenyt a település vásárterén. A fesztivál a jövő héten kezdődő Miskolci Kocsonya Farsang társrendezvénye, így miskolci ízekkel is találkozhatnak a kilátogatók. Lehet kóstolni igazi, miskolci kocsonyát, valamint a 700 éves recept alapján készült, Miskolci Ínyenc kolbászos "középkori hot-dog"-ot is.
Dávid László főszervező elmondta, a rendezvény fő célja itt is - az ország sok más területéhez hasonlóan - a hagyományos sertésfeldolgozás- és vágás módjainak megőrzése, népszerűsítése. Ez is remek alkalom rá, idősebb böllérek átadják a fiataloknak a tudományukat, a régi, szakmai kulisszatitkokat, és be is segítenek nekik.
A programok reggel hat órától ágyúszóval, szúrással, „fogópálinka” elfogyasztásával kezdődtek. Délelőtt kilenckor hivatalosan is megnyitották a rendezvényt, majd délig folyamatos színpadi programokkal várták az érdeklődőket.
Délben „Jó ebédhez szólt a nóta”, egy órától a Blue Birds Band szórakoztatott, majd ügyességi versenyek következtek, értékes ajándékokért. A hurka, kolbász, füstölt csülök és más finomságok mellett a vendégeket zene és kirakodóvásár is várta, várja. Délután három órától fellép a Bohemian Betyars, őt pedig Danics Dóra követi.
Persze - a hagyományoknak megfelelően - leginkább most is a legügyesebb böllért és a legfinomabb ételeket keresték az immár negyedik alkalommal megrendezett böllérversenyen, ahová még a vajdasági Csantavérről és Zentáról is érkeztek versenyzők, hogy elnyerjék böllérkirályi címet.
A zsűri elnöke Benke László – „Laci bácsi” – négyszeres olimpiai bajnok, Oscar-díjas mesterszakács volt, aki elmondta: az ételek külleme és a tálalás mellett, a zsűri értékelésében más szempontok is szerepet játszottak. - Fontos, például, hogy milyen a termék rostszerkezete, a fűszerezettsége - hogy darált, vagy szemes fűszerrel ízesítették-e, az összetevők aránya és még számtalan más dolog - árult el néhány kulisszatitkot Laci bácsi.
A böllérverseny a jövő héten kezdődő Miskolci Kocsonya Farsang társrendezvénye, így Ónodon a miskolci ízekkel is találkozhatnak a kilátogatók. Lehet kóstolni igazi, miskolci kocsonyát, valamint a 700 éves recept alapján készült, Miskolczi Ínyenc kolbászos, "középkori hot-dog"-ot is. A különleges ízek világában Lantos Ottó, a Miskolci Agrokultúra Kft. ügyvezető igazgatója segíti az eligazodást.
minap.hu
Fotó: F. Kaderják Cs.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-15 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.