Sport

Döntetlen a rangadón

2014-02-10 15:39

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A második helyen álló Rába ETO csapatát fogadta a DVTK-Vénusz a női futsal NB I. 15. fordulójában vasárnap délután. Az Egyetemi Körcsarnok nézőtere gyakorlatilag megtelt, a szépszámú közönség igazi parázs hangulatú rangadót láthatott, amelyen a Vénusz végül 4–4-es, értékes döntetlent harcolt ki – tájékoztatott a csapat facebook-oldala.

Mint írták, a mérkőzés előtt Váradi Cintiát köszöntötte a klubvezetés, aki 100. első osztályú bajnokiját játszotta. A Vénusz ezen a mérkőzésen avatta fel új, piros DVTK mezét.

Az első félidőben gyorsan beindult a gólgyártás. A 7. percben Kovács Aliz ballábas lövéssel szerzett vezetést a Vénusznak (1–0), de szinte rögtön jött rá két győri válasz (1–2). A 9. percben újra egyenlő volt az állás, Bernáth Csilla talált a kapuba (2–2). Sajnos, a félidő második fele a frissebb győrieknek sikerült jobban, az ex-Vénuszos Újvári Krisztina újabb gólja után vendégvezetéssel tértek pihenőre a csapatok (2–3).

A második játékrész balszerencsés hazai öngóllal indult, máris kettővel vezettek a vendégek (2–4). Küszködött, erőlködött a Vénusz, de sok hiba csúszott a játékba, a vendégek pedig taktikusan járatták a labdát, elúszni látszott a mérkőzés. Aztán a 31. percben mégis sikerült közelebb férkőzni, az ünnepelt Váradi Cintia rövid felső sarkos lövése révén (3–4). Hajtott tovább a hazai csapat, de a győriek jól állták a rohamokat. Az utolsó előtti percben aztán Kovács Aliz szabadrúgása talált utat a kapuba (4–4), így igazságos pontosztozkodással zárult a csata.

– Bő félév alatt eljutott odáig a csapat, hogy ilyen szintű rangadókon is becsülettel helyt áll. Sajnos, most nem ment úgy a játék, mint az előző mérkőzéseken. A meccs végén bánatosak is voltak a lányok, de értékes döntetlen ez. Egyrészt azért, mert a mérkőzés alakulása alapján a sírból hozta vissza az egyik pontot a csapat. Másrészt azért, mert a második helyezett Rába ETO ellen sikerült elérni. Ráadásul ez a mostani ETO sokkal egységesebb, motiváltabb, harcosabb, egyszóval jobb csapat az őszi, még „sztárokkal” teletűzdelt ETO-nál – értékelt az oldal.

Sárréti Géza vezetőedző: A 7–1-es győri vereség után úgy gondolom, nagy lehetőség lett volna egy tisztes visszavágásra, de fiataljaink rutintalansága, bátortalansága miatt nem tudtunk élni ezzel a lehetőséggel. Remélem, a következő mérkőzések alatt ezen is tudunk javítani, és egyre eredményesebbek leszünk.

A mérkőzés jegyzőkönyve:
Futsal NB I, 15. forduló, Miskolc, 350 néző
DVTK-Vénusz – Rába ETO 4-4 (2-3)
DVTK-Vénusz: Németh D. – Bernáth, Váradi, Kovács, Szőke, csere: Almási (kapus), Miliczki, Rondzik, Boros, Mikó, Paranai, Kresák, edző: Sárréti Géza
Rába ETO: Bocsárdi – Szórádi, Jakab R., Újvári, Vígh, csere: Mészár (kapus), Oláh (kapus), Németh R., András, Szücs V., Jakab P., Manzinger, edző: Molnár Attila
gólok: Kovács (2), Bernáth, Váradi, ill. Újvári (2), András, Németh D. (öngól)

A 16. fordulóban egy hosszú tolnai utazás vár a csapatra. A program:
Futsal NB I, 16. forduló:
2014. 02. 16., vasárnap, 17:00, Tolna, Városi Sportcsarnok
Tolna-Mözs – DVTK-Vénusz

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!