Városinfó
Elindultak a szakrendelések az egészségházakban
2014-02-07 10:26
Elindult a szakrendelés az avasi és a diósgyőri egészségházban, így most már az eredeti terveknek megfelelően betöltik minden funkciójukat az egészségügyi központok.
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban nyújtott be pályázatot az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében kiírt „Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése” elnevezésű pályázati felhívásra. A pályázat tárgya a Tömörkényi úti orvosi rendelőkomplexum teljes épület felújítása, orvosi műszerek, berendezések, informatikai eszközök beszerzése, valamint a Szentgyörgy utcában új építésű egészségház kialakítása.
Az új rendelőkomplexumon belül – a pályázat értelmében – néhány több funkciós helyiségben lehetőség nyílt az alapellátáson túl kihelyezett szakrendelések végzésére. A Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktató Kórház vállalta a saját óraszámai terhére a szakrendelések biztosítását.
A Szentgyörgy utca 25. és a Batsányi utca 9. szám alatt lévő egészségházakban heti két-két órában 2013 végétől reumatológiai, bőrgyógyászati, ideggyógyászati, pszichiátriai, urológiai, nőgyógyászati szakrendelések indulhattak be, így az idős, beteg, mozgásukban korlátozott embereknek helyben is hozzájuthatnak ezekhez az ellátásokhoz.
Az egészségházakban lévő szakrendelések beindításával az önkormányzat célja az volt, hogy a lakosság részéről könnyebben hozzáférhető legyen egy-egy szakellátás. Az egészségháznak is pont az a lényege, hogy az alapellátástól a szakellátásig, gyógyszertárig minden egy helyen legyen elérhető, és ezáltal javuljon a lakosság szolgáltatáshoz való hozzájutása – mondta el érdeklődésünkre Miskolci Róbert, a polgármesteri hivatal egészségügyi és szociális osztályának osztályvezető-helyettese.
A szakrendelések időpontjai:
Tömörkény utca: reumatológia kedd 16-18, pszichiátria csütörtök 14-16, ideggyógyászat hétfő 16-18, bőrgyógyászat szerda 15-17, urológia szerda 16-18, nőgyógyászat kedd 15.30-17.30 óráig.
Szentgyörgy utca: reumatológia csütörtök 16-18, pszichiátria kedd 14-16, ideggyógyászat péntek 15-17, bőrgyógyászat hétfő 15-17, urológia hétfő 14-16, nőgyógyászat kedd 15-17 óra között.
H. I.
Fotó: Mocsári L.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-15 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.