Sport

Az Egyetemen csatáznak

2014-02-06 10:06

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Mozgalmas lesz a szombati nap a Miskolci Egyetemen, legalábbis az E/4-es kollégium mellett található munkacsarnokban, ahol Borsod-Abaúj-Zemplén megye felnőtt, ifjúsági, serdülő és újonc asztalitenisz bajnokságát rendezik meg.

– A vetélkedésre természetesen minden évben sort kerítünk – mondta érdeklődésünkre Barták László, a megyei szövetség elnöke. – Nincs túlságosan sok egyéni viadal, ez kiemelkedik a sorból – tette hozzá, kiemelve, hogy a cél a sportág népszerűsítése, valamint versenylehetőség biztosítása.

A szövetség elnöke szólt az indulók számáról is. Elmondta, nehéz megbecsülni előre, de az tény, hogy erre a versenyre általában a legkisebb szakosztályok képviselői is neveznek.

– Számítunk a Borsod Volán, a Tiszaújváros, az Ózdi VSE, a Sárospatak, a Sátoraljaújhely, a Szerencs részvételére. A verseny remek alkalom többek között az utánpótlás képviselőinek is arra, hogy másokkal szemben lemérjék, hol tartanak – mondta.

A sportvezető szólt emellett arról, hogy a Miskolci  Egyetem  E/4-es kollégium tornacsarnokában, szombaton több számban versenyeznek az indulók.

– Fájdalmas, de a felnőtt nőknél nem lesz verseny – folytatta Barták László. – Ennek roppant egyszerű a magyarázata, Miskolcon nincs olyan klub, illetve szakosztály, amelyben ez a korosztály szerepelne. A Tanoda SE volt az utolsó bástya, ám sportolói ma már Egerben szerepelnek – hangsúlyozta.

A lebonyolításról annyit mondott el, hogy az egyes versenyszámok csoportos, körmérkőzéses rendszerben kezdődnek, a selejtezőből a csoportok első és második helyezettjei kerülnek fel a főtáblára, ahol már egyenes kieséses rendszerben folytatódik a csatározás. Ami a párosokat illeti, ott a létszámtól függően csoportos selejtező, majd főtáblán egyenes kieséses, vagy végig egyenes kieséses rendszerben zajlanak a mérkőzések.

D. L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!