Sport
A nemzetközi kupaindulásra is gondolnak
2014-01-14 18:04
Szerdán kezdi a felkészülést a téli szünet után a DVTK labdarúgócsapata. Kovács Zoltán helyzetképet adott portálunknak az első edzés előtti napon: a sportigazgató elárulta, külföldön szereplő fiatal labdarúgókban is gondolkoznak.
– Ahogy többször mondtam, akkor lesznek érkezők, ha távoznak is labdarúgók – mondta portálunknak Kovács Zoltán éppen azokban a percekben, amikor a klub honlapján közölték, a saját nevelésű Takács Péterrel közös megegyezéssel szerződést bontott a DVTK. – Egyébként minden rendben a klub háza táján. Az igazolásokkal nem csupán a tavaszra tervezünk, ha sikerül jó pozícióban maradni vagy a kupasorozatokban jól szerepelni, gondolnunk kell a nemzetközi kupaindulásra is. 12-nél is több játékost figyeltünk, de 2-3, maximum négy igazolást tervezünk. A tárgyalásokban nem volt szünet, ezek célegyenesbe érhetnek, ha fény derül távozókra is – emelte ki a sportigazgató.Kovács Zoltán hangsúlyozta, nagyszerű szezont futnak eddig, így nem is megerősíteni kell a keretet, hanem versenyhelyzetet teremteni a csapatba kerülését; így tovább erősödhet az együttes, mely szerinte ugyanezzel az állománnyal is változatlan célokért küzdhet.
– Valóban, 4-5 közös név volt a Tomiszlav Szivics, illetve az én listámon, de a többiben is kompromisszumra tudnánk jutni, hiszen valamennyien erősítést jelentenének a Diósgyőrnek. Ugyanakkor a klub lehetőségeit is figyelembe kell venni, s a realitás talaján maradni. Nem határtalanok, de jók a lehetőségeink, akiket pedig megkerestem, szívesen játszanának Miskolcon. Akkor lehet bővebb mozgásterem, ha értékesíteni is tudunk játékost. A legpiacképesebbek a válogatott labdarúgók, például Kádár Tamás vagy Elek Ákos. Amennyiben lesz komoly ajánlat, tőkeerős klub jelentkezik értük, akkor pótoljuk őket, hiszen a futballisták célja is mind szakmailag, mind más szempontból a külföldre szerződés. Ugyanakkor mindkét labdarúgó jól érzi magát itt, s ha maradnak, azzal is erősebb lesz a DVTK – hangsúlyozta az átigazolásokért (is) felelős szakember.
A sportigazgató elárulta, a magyar játékosok szerepeltetését favorizálja, s reméli, e tekintetben tovább szigorítják a tévés pénzek elosztását, ugyanakkor elismeri, minőségi idegenlégiósokra szükség van.
– Vannak tehetséges fiatalok Futács Márkóhoz hasonlóan, akik nem játszanak külföldi klubjukban, és ilyenkor jó lehetőséget jelent nekik egy erős magyar csapatba igazolni, mint amilyen a DVTK. De fontos, nem szabad kapkodnunk, ahogy Márkó esetében sem siettük el. S nem is volt gond, hogy a bajnokság közben érkezett, mert így is az együttes egyik legjobbja volt. Nem biztos, hogy szerdán már itt lesz tehát egy adott játékos, hanem, mondjuk, a Ligakupa-mérkőzés előtt egy héttel érkezik. Nekem azt is figyelembe kell vennem, milyen feltételekkel, bérezéssel érkezhet az adott labdarúgó, és abból milyen későbbi profitunk származhat – mondta Kovács Zoltán.
A DVTK szerda délelőtt 10 órától kezdi meg a felkészülést, az első nap legfontosabb történéseiről portálunkon is beszámolunk.
S. P.
Fotó: Juhász Á.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.