Sport
Törökországban és Bükön a DVTK
2014-01-06 12:41
Jövő hét szerdán kezdi meg a közös felkészülést a DVTK a tavaszi szezonra. A programban két edzőtábor és sok mérkőzés szerepel – közölte a klub hivatalos honlapja.
A keret tagjai az egyéni felkészülést követően január 15-én szerdán találkoznak, és néhány közös edzést követően szombaton már felkészülési mérkőzést játszanak a Vasas ellen – olvasható a dvtk.eu-n. Szerdán egy újabb NB II-es csapat, a Balmazújváros következik, majd Bükfürdőre utazik a DVTK, ahol a Haladással és egy másik NB I-es csapattal mérkőzik meg, zárásként pedig az osztrák másodosztály 2. helyezettjével találkozik.A nyugat-magyarországi edzőtábor után Törökország felé veszi az irányt a csapat, ahol az edzések mellett több mérkőzést is játszik.
A hazatérést követően dupla edzőmérkőzés vár a DVTK játékosaira, a kétfelé bontott keret a szlovák első osztály 9. helyén álló kassai csapathoz hasonlóan megosztott csapata ellen lép pályára.
Február végén pedig jöhet 2014 első tétmérkőzése a Ligakupában, majd március 2-án indul a bajnokság is.
A DVTK programja
2014. január 15., szerda
Az első közös edzés
2014. január 18. szombat, Miskolc
12:00 DVTK – Vasas
2014. január 22. szerda, Miskolc
12:00 DVTK – Balmazújváros
Edzőtábor Bükön (2014. január 23.-31.)
2014. január 24.
Haladás – DVTK
2014. január 27/28.
Felkészülési mérkőzés (az ellenfél hivatalosan még nem igazolta vissza a találkozót)
2014. január 31.
Kapfenberg SV – DVTK
Edzőtábor Törökországban (2014. február 5.-15.)
Részletes program később.
2014. február 18. kedd, Miskolc
11:00 DVTK B – MFK Košice B
13:00 DVTK A – MFK Košice A
Ligakupa nyolcaddöntő
2014. február 26. szerda, Mezőkövesd
Mezőkövesd – DVTK
NB I 18. forduló
2014. március 2. vasárnap, Miskolc
18:30 DVTK – DVSC
dvtk.eu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.