Városinfó
Megnyílt a miskolci adventi vásár
2013-11-25 16:00
Kézműves termékekkel, kirakodóvásárral és természetesen gasztronómia kínálattal várja hétfőtől karácsonyig az érdeklődőket mindennap a miskolci adventi vásár a sétálóutcán a Villanyrendőr és a Szentpáli utca között, valamint a Centrum előtti téren.
A Centrum előtt kulturális programokkal és ínyencségekkel– egyebek mellett sültkolbásszal, krumplilángossal, sajtkülönlegességekkel, forró teával valamint forralt borral – készülnek, az árusok pedig az elmúlt évhez hasonlóan a Széchenyi utca déli oldalán, a Szentpáli utca és a Villanyrendőr között kínálják portékájukat.– Idén összesen 35 kereskedő jelentkezett, kínálatukban a hagyományos ajándékok mellett megtalálhatók különlegességek is. Nagy örömünkre szolgál, hogy tavalyhoz képest jóval nagyobb a kínálat kézműves termékekből, így Tiffany-ékszerekből, zsinórozott üvegekből, kézműves szappanokból, kulináris csemegékből is választhatnak a miskolciak, sőt, rongyvarró is árulja majd termékeit a vásárban – mondta Marosi Katalin szervező.
A vásár szervezője, a Miskolci Kulturális Központ – az elmúlt évekhez hasonlóan – kulturális, zenés programokkal is készül.
A miskolci adventi vásár november 25-étől, hétfőtől december 23-áig reggel 9 és este 7 óra között várja a belvárosba az érdeklődőket, de december 24-én is kinyitnak még a kereskedők, akkor déli 12 óráig lesznek nyitva.
T. Á.
Fotó: Mocsári L.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-20 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.