Sport

Három játszmában győzött az MVSC

2013-11-23 19:27

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az NB I-es női röplabda bajnokság tizenharmadik játéknapján az Albrecht Miskolci VSC MVSI együttese szombaton a késő délutáni órákban hazai környezetben szerepelt. Ellenfele a Palota RSC volt. A zöld-fehérek ellentmondást nem tűrő játékkal magabiztos győzelmet arattak.

mvsc_palota_131123_ja_12.jpg

A miskolciak kettőzött erővel készültek a találkozóra, ugyanis az őszi idény elején a fővárosban sima, 0-3 arányú vereséget szenvedtek el a nem túlságosan nagy erőt képviselő ellenfelüktől. Így volt tehát ok a visszavágásra, és a győzelemre azért is nagy szükség volt, mert a vasutasok még nem tettek le arról, hogy berekedjék magukat az első nyolc közé. Ehhez éppen a Rákospalotát kellett legyőzni, de később még szükség lehet egy-két bravúros produkcióra is.

Nos, a vasutasok három játszmában harcolták ki a győzelmet, de igazi ellenállásra csak az elsőben találtak. Ötig ugyanis rendre a vendégek vezettek, valahogy nem akart működni a miskolci sánc. Szerencsére a vendégek is hibáztak, 3-5 után négy hazai pontot jegyezhettünk fel. Kétségtelen, hogy nyolcig a Palota játékosai jobban nyitottak, és kedvezett nekik, hogy az MVSC nem fogadott jól. 20-17-es hazai vezetésnél kisebb zavar keletkezett a gépezetben, de Csarkó és Kovács határozott ütésekkel zárta le a játszmát.



A másodikban négy palotai pontot láthattak a nézők, akik már kezdtek aggodalmaskodni. Szerencsére nem volt rá ok, ugyanis zsinórban hat miskolci pont következett. Ez a fordulat alaposan le is hűtötte a vendégeket, de tartásukat dicséri, hogy nem adták fel. Sőt! Megszerezték a vezetést is (11-9, 15-12), de aztán megijedtek a kínálkozó lehetőségtől. 20-16-os állásnál minden vitás kérdéstisztázódott, Szabó Barbara és Kovács Edina szaporán termelt pontjainak köszönhetően megvolt ez a szett is. Ekkor szerezte Szajkó Tímea első pontját, amit azonnal meg is duplázott egy nagy erejű ütéssel.

A harmadikban már csak egy csapat maradt a pályán, ekkor a vendégek inkább már csak testben. Nagy lett a különbség, sokan nem is értették, hogyan kaphattak ki az őszi idény elején a Palota otthonában a miskolciak (ráadásul három játszmában). 19-9-es állásnál Toma edző már az egészen fiatal játékosait is a pályára vezényelte, így szóhoz jutott például Bertók és Kocsis is. Mielőtt azonban baj lett volna a dologból (elment hét-nyolc pont), visszatért Kovács Edina és ekkor már nem kellett izgulni az MVSC híveinek a győzelemért.

mvsc_palota_131123_ja_7.jpg

Fontos győzelmet arattak a zöld-fehérek, ugyanis szükségük volt egy önbizalmat növelő sikerre, és ez éppen ebbe a kategóriába illeszthető. A vasutasok egyelőre a táblázat kilencedik helyén állnak, de jó eséllyel pályáznak az előrelépésre.

Eredmény: Albrecht Miskolci VSC MVSI – Palota RSC 3-0 (21, 18, 20). Miskolc, 100 néző. Vezette: Csizmarik, Bodrogi. MVSC: Csarkó (8), Kiss E. (4), Sivák (2), Kovács E. (18), Szabó B. (15), Szajkó (3). Csere: Jobbágy, Nagy Zs. (liberók), Radomszki (1), Bertók (1), Kocsis. Edző: Toma Sándor.

Toma Sándor: - Örülök a három megszerzett pontnak, és gondolom, hogy a játékosok is így vannak ezzel. A mérkőzés álló jelleget öltött, de tudomásul kell venni, hogy ilyenek is előfordulnak egy bajnokságban. A lényeg, hogy nyertünk.

Doros L.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!