Városinfó

Esztétikusabb, polgáribb, zöldebb – ilyen lett Miskolc új sétálóutcája

2013-10-29 19:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE faultetes_setalou_131029ml_17.jpg

Közel nyolcvan új fát ültetnek ki a sétálóutcára a felújítás egyik utolsó elemeként. A munka hétfőn kezdődött, és október 31-én, csütörtökön fejeződhet be, ekkorra az utolsó térkövek is a helyükre kerülnek. A több hónapig tartó átalakítást követően, a teljesen megújult Széchenyi utcát – a régiekkel együtt – közel 100 díszfa teszi majd zöldebbé.

Egységes, polgári hangulatú, zöldebb Széchenyi utca – ezt ígérte a kivitelező, március végén, mikor a várossal történt egyeztetések lezárulását követően nekikezdett a sétálóutca megújításának.

burkolatcsere_setalou_131029ml_07.jpg

A munkák során a nyolcvanas évek második felétől lerakott viacolor burkolatot új, fehér tónusú térkő váltotta, melyet sötétebb bazalt és andezit díszítősávok kísértek a házak vonalában és a vágányzóna mellett. Emellett felújították, kibővítették az utca vízelvezető-rendszerét, Miskolc-címeresre cserélték a csatorna-fedlapokat is – összesen 220-at –, és 14 felsővezetéktartó-oszlopot alakítottak át kandeláberré.

Utolsó lépés a faültetés

Singlár Zsolt, az MVK Zrt. projektigazgatója szerint október 31-ére végezhet a kivitelező konzorcium az építési munkákkal az utolsó szakaszon, az Erzsébet tér előtt, és a Városház téri villamosmegálló mellett, de az új fák – melyeknek a helyét már korábban kialakították – is a helyükre kerülnek.
– A faültetéseket hétfőn kezdte el a kivitelező, az Ady-híd és a Kazinczy utca közötti szakaszon 43 fát már el is ültettek, jelenleg már a „fenti szakaszon” dolgoznak, a Városház térig összesen 36 fa kerül ki október 31-ig, így a régiekkel együtt valóban közel 100 fa díszíti majd a sétálóutcát – mondta Singlár Zsolt.

faultetes_setalou_131029ml_13.jpg

Oszlopos juhar, vörös korai juhar, juharlevelű platán, aranykőris, vérszilva, díszszilva, ovális díszkörte, gömbjuhar, piros virágú díszgalagonya, oszlopos díszgalagonya, díszcseresznye – ilyen cserjék díszítik a sétálóutcát már novembertől (meg persze levélbe, és virágba borulva tavasztól). A projektigazgató hangsúlyozta, a fák kiválasztása Miskolc főkertészének és főépítészének felügyeletével történt, olyan díszfák kerülnek a Széchenyire, melyek lombkoronája nem zavarhatja a felsővezetéket később sem.

Átadnak-vesznek

– A tervek szerint csütörtökön, október 31-én tehát levonul a kivitelező, és megkezdődik az átadás-átvételi eljárás, mely alatt még lehetnek kisebb javítások, de a terelések, a forgalomkorlátozások és az azokat jelző táblák, az építési törmelék eltűnik, az utcát teljesen kitakarítják – sorolta Singlár Zsolt. Az utcabútorok pedig – mint azt korábban megírtuk – tavasszal kerülhetnek vissza, korábbi helyükre.

faultetes_setalou_131029ml_19.jpg

A projektigazgató kiemelte, a Villanyrendőrnél kedden reggel megszűnt a forgalomkorlátozás a kereszteződésben, és csütörtökig a burkolat helyreállítása is befejeződik, viszont a régi „galambdúc” – melynek alapját a főépítész kérésére éppen Singlár Zsolt modellezte ki, a kivitelező pedig megtalálta – alapja még körbe lesz kerítve. A tervek szerint azt ugyanis hamarosan visszaállíthatják.

Megállók: már csak az utastájékoztató hiányzik

A felújítással együtt a sétálóutcai – Városház tér, Villanyrendőr, Centrum – villamosmegállók is elkészültek. 2010-ben ugyanis – mint arról akkor beszámoltunk – csak olyan állapotba hozták őket, hogy a villamosforgalom újraindulhasson. Ennek megfelelően bőven zajlottak még munkák idén a peronokon is.
– Kihelyeztük a vakvezető sávokat, a hulladékgyűjtőket, és a régi, korhű megállótáblák is a helyükre kerültek, melyekre a segélyhívó rendszert is elhelyeztük (ezek egyébként minden megújult villamosmegállóban megtalálhatók mostanra – a szerző). A rendszer próbája már megvolt, azokat a már meglévő segélyhívó oszlopokkal integrálva, a Miskolc Városi Önkormányzati Rendészet fogja működtetni. Reményeink szerint a rendszert rövidesen élesíthetjük is – mondta Singlár Zsolt.

A megállókból így már csak egy dolog hiányzik, az utastájékoztató rendszer. A minap.hu kérdésére a projektigazgató kiemelte, az Okospont projekttel közös közbeszerzésen valósítják meg az új utastájékoztatási és forgalomirányítási rendszert. A tervek szerint decemberben köthetik meg a vállalkozási szerződést, a kivitelezés ezután indul.
– A villamosmegállókban így a jövő évben olyan tájékoztató oszlopok kerülnek ki, melyek a villamosok valós érkezési idején kívül a pontos időt, illetve a hőmérsékletet is mutatják majd, de lesz hangos utastájékoztatás is – sorolta Singlár Zsolt.

Tajthy Á.
fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-05 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!