Városinfó

Fogadd örökbe, tedd szebbé buszmegállódat!

2013-10-24 15:54

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE mvk_fogadj_orokbe_megallot_131024_ja_1.jpg

Felújítottak egy Szondi György utcai buszmegállót az MVK munkatársai csütörtökön – az akcióval indult el a cég új kampánya, mellyel arra buzdítják a miskolci közösségeket, hogy fogadjanak örökbe egy-egy buszmegállót. A kampány célja, hogy tisztábbak és rendezettebbek legyenek a buszvárók, ezzel együtt pedig Miskolc is.

Devecz Miklós, az MVK Zrt. vezérigazgatója – aki a cég kereskedelmi osztályával együtt dolgozott a buszmegállóban – elmondta, a „Fogadj örökbe egy buszmegállót!” akció 2014. május 31-ig tart majd, és az a célja, hogy azok a miskolciak, akik az MVK járműveit és ezáltal buszmegállóit használják szebbé, kényelmesebbé tegyék a megállókat.
– Az akcióra jelentkezhet bármilyen közösség, intézmény, iskola, civil szervezet, cég vagy lakóközösség. A felhívás célja az is, hogy a megállóhelyek szebbé tételével közvetlen környezetünket is együtt tegyük szebbé vagy éppen látványosabbá, különlegessebbé, ezzel is erősítve lokálpatriotizmusunkat. A közlekedési vállalat bízik benne, hogy egy megállószépítő közös alkotással össze lehet hozni a közelben élőket, tanulókat, dolgozó embereket – tette hozzá Devecz Miklós.

Katona Ferenc, a terület önkormányzati képviselője elmondta, az elképzelés, hogy rendezettebbé kell tenni a város buszmegállóit, találkozott az ő hasonló céljával. Emlékeztetett, két éve több millió forintos beruházással, több megállóban is kihelyeztetett fedett buszvárót, ilyen például az a Szondi György utcai is, melyet csütörtökön az MVK rendbetett.
– Talán nem is gondolunk erre, de a megállók is városunk szerves részét képezik, hasonlóan a terekhez, utcákhoz, járdákhoz, parkokhoz. Miközben észrevétlenül „használjuk” őket, többé válnak várakozásra alkalmas helyeknél. Találkozóhelyek is, beszélgetéseink terei is, és szerencsés esetben akár több esztétikai értéket is hordozhatnak. Ezért nem mindegy, milyen állapotban vannak ezek, és fontos az is, hogy ezeket magukénak érezzék a miskolciak, ezáltal talán hosszabb időn át megőrizhetjük azokat jó állapotban – mondta Katona Ferenc.

mvk_fogadj_orokbe_megallot_131024_ja_10.jpg

Vaskó Tiborné, az MVK Zrt. kereskedelmi osztályának vezetője elmondta, a felhívásra jelentkezni e-mailban lehet a mail©mvkzrt.hu címen.
– A levélben pontosan kell jelölni azt, hogy melyik megállót fogadná örökbe a közösség, illetve azt is, hogy pontosan kik lesznek az örökbefogadók, valamint meg kell adni egy kapcsolattartót. Túl ezen kérjük azt is, hogy írják le, milyen módosításokat végeznének az adott buszmegállóban, tehát például, letisztítják a falfirkákat, lefestik a megálló szerkezetét, kicserélik az ülést és így tovább – sorolta Vaskó Tiborné.

Jelölni kell azt is, hogy biztosítják-e hozzá a forrást, illetve ha nincs forrás, akkor az MVK és a készítők együtt megkeresnék az adott terület képviselőjét, támogatást kérve. Ha van látványterv és forrás a megvalósításhoz – folytatta az osztályvezető–, akkor az MVK indítja az engedélyeztetési eljárást, és az engedélyek birtokában, indulhat a megállóhely örökbefogadása.

mvk_fogadj_orokbe_megallot_131024_ja_16.jpg

Az MVK Zrt. minden megállóhelyen feltünteti, hogy a megállót ki, kik tették szebbé. A készítők emléklapot kapnak és egy fotót az alkotásról. Ha a felhívásban osztályok, iskolák vesznek részt, nekik telephely látogatást is felajánl az MVK Zrt.
– Illetve facebook oldalunkon létrehozunk egy galériát, ahol bemutatjuk az örökbefogadott megállókat az örökbefogadókkal együtt. A kampány végén az örökbefogadott megállók versenyeznek, és a legtöbb szavazatot kapott megálló készítői az MVK veterán buszával miskolci városnézést nyernek, ahol felkeresik a város nevezetességeit. A kampány záró eseményeként az egyes megállók „ilyen volt-ilyen lett” képeiből kiállítást rendez az MVK – mondta Vaskó Tiborné.

Tajthy Á.
fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!