Sport

Visszavágtak a lengyelek

2013-08-24 22:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jegesmacik_sanok_130824ml-jpg_17.jpg

A második napjához érkezett a Miskolc Autó Kupa, ahol a Jegesmedvék a lengyel Sanok csapatával mérkőztek meg, és a múlt heti idegenbeli győzelem után most a vendégek visszavágtak.

A Jegesmedvék összeállítása kicsit változott a péntekihez képest, ugyanis a Fehérvár ellen Hajós megsérült, a kapuba pedig a „vetésforgó” szerint Duschek állt. A kezdő játékrész első 10 perce nagy tempót, és kemény küzdelmet hozott, viszonylag kevés helyzettel, de ilyenkor a kapusok a helyükön voltak. A 10. percben Knox ajtó-ablak helyzetben a kapuvasat találta el. Ezt követően a lengyel csapatnak adódott pár lehetősége, de Gyenes remekül védett.



Remeklő kapusok

A második harmadban tovább gyűrték egymást a csapatok, kemény, de sportszerű küzdelem folyt a jégen. Nagy helyzetek voltak mindkét oldalon, de Duschek és a lengyel kapus is remekül állta a sarat. A 11. percben végül megszerezte a vezetést a Miskolc. A korong először még a vason csattant, de a kipattanót Dubek végül már a hálóba vágta (1-0). A 15. percben a Bernat lábbal küldte a korongot a miskolci kapuba, az ott álló Halassy játékvezető egyből jelezte, hogy visszanézi a videógólbíró rendszeren az esetet. Ezt követően a gólt mégis megadták (1-1).

jegesmacik_sanok_130824ml-jpg_8.jpg

Ismét előnyben kapott gól

A harmadik harmad 3. percében Mahbod egy hazai játékos kíséretében lőtte ki a felső sarkot (1-2). A 9. percben 8 másodperc alatt használt ki egy emberelőnyt a Sanok: Sinagl kékvonalas lövése talált utat a miskolci kapuba (1-3). A 16. percben – a pénteki meccshez hasonlóan – ismét emberelőnyben kapott gólt a Miskolc, egy eladott korongot Bialy lőtt az üresen maradt kapuba (1-4). Szűk egy perccel a vége előtt Láda Balázs lőtt nagy gólt (2-4)

jegesmacik_sanok_130824ml-jpg_18.jpg

Miskolci Jegesmedvék – KH Sanok 2-4 (0-0, 1-1,1-3)
Miskolci Jégcsarnok 700 néző. Vezette: Halassy, Kincses, Ozsváth, Kormos.
Miskolci Jegesmedvék: Duschek – Boyle, Metcalfe, Hegyi, Rafaj, Knox, Popovics, Miskolczi, Budai, Dubek, Szilágyi, Faith, Láda, Orosz, Ritó, Godó, Vojtkó, Tóth, deBruyn, Szeszák, Gyenes(k). Edző: Travis Young.
Gól: Dubek, Láda ill., Bernat, Mahbod, Sinagl, Bialy.
Kiállítás: 8 perc, ill. 12 perc.

Travis Young:
Úgy érzem, jobban játszottunk, mint pénteken a Fehérvár ellen. Az első 40 percben jó teljesítményt nyújtottunk, és ha belőjük a helyzeteinket, többek között egy üres kapusat is, akkor egészen másként alakult volna a meccs. Utána viszont megint sokat hibáztunk, és ezt a Sanok gólokra váltotta. Kikaptunk, de láttam pozitív jeleket. Ugyanakkor egyszerűbben, hatékonyabban kell játszanunk, mert ha túlkombináljuk a helyzeteinket, akkor abból nem lesz gól.

A mérkőzés utáni büntetőpárbajt – igen hosszú góltalan páros után – a Jegesmedvék nyerték, Knox találatával.

A szombat délutáni mérkőzésen a Fehérvár 2-0-ra verte a Zsolna csapatát.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!