Városinfó

Augusztus 20-án éjszaka érkezik Miskolc második új villamosa

2013-08-16 10:37

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE skoda_villamos_130801_ja_3.jpg

Július 2-án érkezett az első, augusztus 20-áról 21-ére virradó hajnalra érkezik a második új Skoda gyártmányú villamos a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. központi telephelyére (a Szondi György utca 1. szám alá). A villamos érkezésének idejére este 23.00 órától ismét kinyitja kapuit az MVK, így az érdeklődők ismét részesei lehetnek annak a felejthetetlen élménynek, ahogy Miskolc új villamosa a szállító trélerről a telephely sínpárjára áll.

Miskolc második új villamosa most Bánrévén keresztül érkezik az országba. Ha az átlépés zökkenőmentesen zajlik, akkor az előzetes tervek alapján este 10 órakor lépi át a szerelvény a határt, és kb. 1,5 - 2 órás út után érkezik Miskolcra. Az átlépésről és az érkezésről folyamatosan tájékozódhatnak az érdeklődőket az MVK Zrt. facebook oldalán, javasolják, hogy az utazást itt kísérjék figyelemmel, majd a helyszínen az érkezést.

Ez lesz tehát Miskolc második új villamosa, amely pályára áll a városban és elkezdi futni tesztköreit. Összesen 31 új villamos érkezik a Zöld Nyíl villamosprojekt keretében Miskolcra, így folyamatosan bővül majd az új villamosflotta. Az utolsó szerelvénynek, a 31. járműnek 2015 első negyedévben kell megérkeznie.

minap.hu
Fotó: J. Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-12 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!