Városinfó

MVK: korszakváltást (is) jelent a gázüzemű buszflotta

2013-07-26 08:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE gazbusz_cng_mvk_130620ml_29.jpg

Hetvenöt új, gázüzemű autóbuszt állíthat forgalomba 2014-ben a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. A járműbeszerzésre szóló közbeszerzést a napokban jelenhet meg, eszerint a nyertes ajánlattevőnek jövő augusztus végéig kell leszállítani és forgalomba állítani az összes buszt, az elsők azonban már áprilisban megérkezhetnek.

Devecz Miklós, az MVK Zrt. vezérigazgatója elmondta, a közbeszerzéssel kapcsolatos részvételi felhívást már feladták, a cég reményei szerint legkésőbb a jövő hét elején megjelenik a hivatalos közbeszerzési értesítőben.
– A felhívás 75 szóló CNG autóbusz, szállítói finanszírozású beszerzéséről az ezekhez a buszokhoz tartozó üzemeltetésről szól és tartalmaz 25 csuklós buszra opciót is. Mindezt oly módon, hogy az első buszokat a nyertesnek jövő év áprilisában kell leszállítani és 15-ös ütemezéssel augusztusig mind a 75 busznak meg kellene érkeznie Miskolcra, és üzembe kellene állnia – részletezte Devecz Miklós.

A buszok érkezésével – folytatta a cégvezető – a pályázat előírja, hogy ugyanolyan darabszámú dízelüzemű autóbusz vonjon ki a forgalomból az MVK, mint amennyit üzembe állít.
– A beszerzés nem jelenti tehát a flotta számának növelését, viszont annak átlagéletkora jelentősen csökken majd – tette hozzá.

busz_120613_ja_14.jpg

Devecz Miklós elmondta az is, hogy jelenleg 150 olyan busszal számol az MVK, amellyel a közszolgáltatási tevékenységét fogja ellátni, és ez nem csupán elegendő, de benne van a szükséges tartalék is.
– Érkezésem előtt a normál, munkanapi menetrendet, 137-141 busszal látta el az MVK. A fordák átszervezésével és egyéb más hatékonyságnövelő intézkedések következtében ez a szám most 127-re csökkent. Ennyi busszal tudjuk ellátni ugyanazt a minőségű szolgáltatást, és a 150 darabos flottában bőven benne van az a tartalék, ami szükséges egy ilyen cégnél - mondta

A vezérigazgató elmondta azt is, hogy a CNG buszok érkezését követően – logikusan – az újabb, Neoplan és MAN típusú buszokat fogja megtartani az MVK és „fájószívvel ugyan, de meg fognak válni” az Ikarus-flotta még meglévő darabjaitól.

Mint arról korábban beszámoltunk, június közepén egy gázüzemű IVECO buszt tesztelt az MVk Zrt. forgalomban a 67-es, a 24-es, a 2-es és a 3A-s vonalakon. A próbaüzemeltetés célja az volt, hogy a társaság üzemi körülmények között gyűjthessen tapasztalatokat a jármű műszaki- és forgalmi tulajdonságairól, valamint az utazóközönség véleményéről. A járműről pedig – ahogy mindig – az utasoknak is volt lehetőségük elmondani a véleményüket kérdőívek segítségével.

Tajthy Á.
Fotó: MiNap-archív




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!