Városinfó

Éjszakai fürdőzés a Selyemréten

2013-07-13 12:05

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE ejszakai_strand_130712ml_08.jpg

Különleges programot kínál hétvégén a Selyemréti Strandfürdő, péntek és szombat estére. Kilenc órától rendezték, rendezik meg az új strandon az első éjszakai fürdőzéseket. Hajnali két óráig a  vendégek éjszakai fényeknél is kipróbálhatják a strand új szolgáltatásait, élő zenei kísérettel.

Pénteken este két melegvizes medencével is várták az éjszakai fürdőzőket, Üzemelt a pezsgőfürdő és a dögönymedence is. Czinkné Sztán Anikó, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezetője elmondta, a büfé is nyitva tart, itt meleg ételeket, italokat fogyaszthatnak a vendégek. Az ügyvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a látogatók minden éjszakai fürdőzésnél ingyenesen használhatják nyáron a szaunát - tehát nem kell érte külön fizetni.

ejszakai_strand_130712ml_02.jpg

A péntek esti, első alkalommal megkérdezett látogatók örömmel fogadták a lehetőséget, az újabb szolgáltatást. Ujjné Haluska Csilla elmondta, mindenképpen ki akarták próbálni az éjszakai fürdőzést, nap közben nem is nagyon tudnak jönni, két pici gyerekük miatt.

Lukács Kinga kiemelte, nagyon örül mindenki, hogy végre megnyitott a strand, fantasztikusan szép, ki szeretnénk próbálni a különleges szolgáltatásokat. Bártfai Péter a víz és a környezet minőségét dicsérte.

ejszakai_strand_130712ml_05.jpg

A fürdő a tervek szerint rendszeresen, egész nyáron várja a látogatókat pénteken és szombaton éjszakai fürdőzéssel, este 9-től hajnal 2 óráig.

Forrás: Miskolc TV
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!