Sport

Szerződések, igazolások a Jegesmedvéknél

2013-06-15 14:34

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jegesmedvek-119011ml.jpg

Augusztusban két tornán, igazán kemény ellenfelek ellen készülnek majd a következő szezonra a Miskolci Jegesmedvék. Folyamatosan dolgoznak a csapat megerősítésén, a tavalyi keretből a menedzsment már megállapodott a folytatásról Gyenes Dáviddal, Láda Balázzsal, Orosz Szilveszterrel, Budai Rolanddal, Szilágyi Leventével, Vladimir Dubekkel, Rafaj Attilával, Ritó Lászlóval, Miskolczi Márkkal, Tóth Adriánnal és Popovics Patrikkal, illetve korábban aláírt Juraj Faith is.

Az említetteken kívül más, magyar játékosok is elkötelezték magukat szóban a közös folytatás mellett. Szerződést kötött a Macikkal a kanadai légió első tagja. A 24 éves Matt Boyle a kanadai egyetemi ligákban edződött, ez lesz az első évada Európában, és a kanadai szakemberek szerint kitűnő, kifejezetten védekező típusú hátvéd.

jegesmedv_boyl.jpg

Sárga-fekete mezt húz magára a magyar U-20-as válogatott két nagyon tehetséges játékosa (csak emlékeztetőül: tavaly ebben a nemzeti csapatban figyelt fel Tim Kehler Nagy Krisztiánra és csábította Miskolcra). Vojtkó Mátyás 20 éves védő, korábban játszott az Újpestben, a tavalyi szezonban a szlovák U-20-as bajnokságban szerepelt. Fliszár Zalán 19 éves csatár, az előző szezonban az Újpest-Vasas közös csapatában a szlovák U-20-as bajnokságban 20 mérkőzésen 41 pontot (29 gól, 12 assziszt) ért el, a világbajnokságon pedig öt meccsen 4 pont (1 gól és 3 assziszt) volt a „termése”. A Jegesmedvék vezetése tovább folytatja tárgyalásait a korábbi és új kiszemeltekkel, és amint új szerződéskötések lesznek, arról tájékoztatják a szurkolókat.

A nagy csapattal kezdi meg a felkészülést négy saját nevelésű játékos: Godó Dániel, Szeszák Martin és Üveges Gábor. Ők valamennyien kitűnő teljesítményt nyújtottak a tavalyi U-18-as bajnokságban, sőt Dani a világbajnokságon is, hiszen két fontos gólt is lőtt, és kivette a részét a feljutásból. Most kipróbálhatják magukat a felnőttek között is.

jegesmedvek-brasso_121028ml_04.jpg

A Macik a jeges felkészülést augusztus elején kezdik meg, és a hónap második felében összesen nyolc, igen keménynek ígérkező mérkőzést vívnak majd. Augusztus 16-18. között Sanokba utazik a csapat, ahol nívós, nemzetközi tornán vesznek részt. Egy héttel később a Macik történetük első hazai felkészülési tornáját rendezik meg. Augusztus 23-25-ig a Miskolci Kupán jégre lép a Sapa Fehérvár, a HK Sanok, és a szlovák extraliga 2006-os bajnoka a Zsolna, hivatalos nevét MsHK Zilina. Végül pedig kétszer mérkőznek meg a szlovák 1. liga tavalyi bajnokával, a Bártfával, azaz a HC 46 Bardejovval, akik a bajnoki győzelem után csak az osztályozón bukták el, így nem jutottak az Extraligába.

A csapattal, egészen pontosan Gyenes Dáviddal kapcsolatos a hír, hogy a tehetséges kapust a klub nemzetközi kapustáborba küldi június végén. A tábor az olaszországi Asiagoban lesz, ahol Dusan Sidor keze alatt pallérozódhat Gyeni.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!