Városinfó
Hosszú és hideg tél volt
2013-04-14 09:45
Az előjelzések szerint végre nemcsak naptár szerint, de a napközbeni hőmérséklet szerint is eljön a tavasz. Ebben az időszakban minden évben felvetődnek a távfűtéssel kapcsolatos kérdések. A MIHŐ továbbra is él a szakaszos fűtés lehetőségével, hogy éjszaka se hűljenek ki a lakások, de ezt minél olcsóbban érhessék el.
Meglehetősen kemény, hosszú telet tudhatunk magunk mögött, hiszen a napi középhőmérséklet átlaga mindössze 2,5 Celsius-fokot mutatott még márciusban is, míg tavaly, ugyanekkor jóval melegebb, 7,5 Celsius-fok volt. A MIHŐ Kft.-nél folyamatosan elemzik az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéseit, és a fűtést mindaddig folytatják, amíg a napi középhőmérséklet három, egymást követő napon nem emelkedik 12 Celsius-fok, illetve egy napon 14 Celsius-fok fölé.– A jelenleg érvényes jogszabályok szerint a fűtési idény utolsó napja május 15. – emlékeztetett Nyíri László ügyvezető igazgató. – Azonban a külső hőmérséklet napi átlaga határozza meg, hogy mikor áll le véglegesen a fűtés, melyre a MIHŐ Kft.-nek minden lakóközösséggel, és az egyéb intézmények 90 százalékával írásos megállapodása van.
Már kialakult gyakorlat, hogy ha a külső hőmérséklet ezt lehetővé teszi, napközben a fűtést leállítják, a kora délutáni, illetve esti órákban pedig visszaindítják. Erre az országban is példaértékűnek számító távfelügyeleti rendszer biztosít lehetőséget. Ezáltal naponta akár több alkalommal is beavatkozhatnak a fűtés menetébe – leállíthatják, újraindíthatják, illetve szabályozhatják a mértékét.
Ez egy energia- és költséghatékony megoldás, mellyel a cég tapasztalatai szerint elégedettek a díjfizetők, hiszen kedvezően befolyásolja a fűtés után fizetendő összeg nagyságát is.
Természetesen lehetőség van a fűtés leállítására vonatkozó megállapodástól eltérni. A műszaki lehetőségeken belül – a közös képviselő, vagy fűtési megbízottnak a központi diszpécserszolgálathoz eljuttatott írásos kérelmére – figyelembe veszik a lakóközösségek igényeit, valamint az egyéb felhasználóknál, intézményeknél is külön, írásbeli kérésre folytatják a fűtést, mondta el Nyíri László.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-09-20 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.