MiNap Online

Fecske szárnyalása

2008-10-20 17:30

Füsti Molnár Sándor a hajléktalanszálló egyik ügyelője, általános szociális munkás. Az ezredfordulón lett a szálló munkatársa. Vezetéknevei miatt már ipari tanuló kora óta egyszerűen Fecskének hívják, legtöbben csak így ismerik. Igazán lendületes, nagyon lelkes ember, aki állandóan rohan, mindig intéz valamit és „szárnyalásainak” meg is lesz az eredménye. Az AHA színpad életre hívójával, a darab rendezőjével beszélgettünk...

– Hogyan született az AHA, a hajléktalanok színtársulata?

– 2001 karácsonyán az akkori vezetőség ötlete volt, hogy az itt lakókat a szociális munkásokból verbuvált alkalmi társulat részvételével egy verses összeállítással ajándékozzuk meg. Hiányzott egy szereplő, szerencsére az egyik hajléktalan srác bevállalta a feladatot, megvalósulhatott az ünnepség. „Akkor ült belém a vezérhangya”, hogy ez működőképes lehet hajléktalan színjátszókkal is. Nekem volt már akkor is színpadi múltam, diákszínpadokon rendezőként is dolgoztam, nagy lelkesedéssel vágtam hát bele. Nemsokára egy tucat színjátszóval készültünk az első darabra.

– Ilyen simán és egyszerűen kezdődött a társulat története?

– Dehogy! Rengeteg volt a buktató már a kezdeteknél is. Shakespeare Szent Iván éji álmának egyik jelenetét szerettem volna elsőként színpadra vinni az új csapattal, de az archaikus nyelvezetbe beletörött a bicskánk. Romhányival azonban már nem volt probléma. A Szamárfülnek ráadásul kettős jó hatása volt ránk nézve. Jót mulatva lehetett megtanulni a színpadi mozgás fontosabb lépéseit, a versek nyelvezete pedig kiváló terepet adott a helyes légzéstechnika begyakorlására, hogy hol is kell képezni egy adott hangot, hogyan bírjunk ki egy levegővel egy hosszabb szövegrészt.

– Az elmúlt években számtalan helyen felléptetek, biztos rengeteg élménnyel gazdagodtatok.

– Könyv! Komolyan mondom, egy jó vaskos könyvet tele tudnék írni ilyenekkel, ha lenne rá időm. Egy tucat nagyobb produkción vagyunk túl azóta, fesztiválokról évről évre komolyabb elismeréseket hozunk el. Nem volt még olyan megmérettetésünk, hogy ne nyertünk volna legalább egy különdíjat. Az első fesztiválra csak úgy elmentünk fellépni, a helyi szervezők erőszakolták ránk, hogy feltétlenül nevezzünk be, mert nekünk szánták a bronzot. Habsburg Györgytől is kaptunk kitüntetést, még őszentsége XVI. Benedek pápa is áldását adta ránk.

– Biztosan nehéz egy állandóan változó összetételű társulattal készülni újabb és újabb produkciókra, hiszen bizonyára sokan kipörögnek a hajléktalan ellátás rendszeréből és elköltöznek a szállóról. Ilyenkor ők az AHA társulatával is szakítanak?

– Nemrég mondták rólam, hogy a szakításaim voltaképpen a sikereimnek tekinthetők. Tényleg így van! Ha egy színjátszónk lakáshoz jut, vagy albérletbe költözik, rendszerint teljesen hátat fordít eddigi életének és ez így természetes. Persze volt már, aki kicsit még visszajárt játszani. Úgy érzem, hatékonyan dolgozunk azért, hogy az embereket visszasegítsük a rendes kerékvágásba, a darabok próbái egyben szituációs játékként is értelmezhetők. Ha valakinek, később egy szorult helyzetben a „pofántakarítás” helyett eszébe jut, hogy egy jó poénnal egyszerűbben oldható a konfliktus feszültsége, már adtunk valakit azoknak, akik nálunk játszottak valaha. Persze fájdalmas minden szakítás, de végül is pontosan ez a célunk, hogy elősegítsük a visszatérést a társadalomba.

– Hogyan találsz új szereplőket?

– A nők értenek leginkább ahhoz, hogy olyan helyzetet teremtsenek, hogy a férfi valóban elhiggye, hogy ő hódította meg őt. Pedig dehogy! Így történik ez valahogy a mi házunk táján is. A karácsonyi előadás után mindig jön néhány új jelentkező, de évközben is terjed a híre, meg persze ez vonzó tevékenység azok számára, akik értelmesen, alkotva szeretnék eltölteni életük szállón töltött időszakát. Persze csak azokat tudjuk elcsábítani, akikből még nem veszett ki gyökeresen a művészet szeretete.

– Hány emberből áll a színtársulat?

– Ezt nehéz megmondani, mert óriási a fluktuáció. Általában 8-10 stabil emberrel tudunk dolgozni. Terveink között szerepel egy országos művészeti reintegrációs bázis beindítása, amelynek célja lenne, hogy bemutassuk a szakmának és az embereknek is, hogy a művészi munka mennyit segít a hajléktalanoknak abban, hogy kilábaljanak ebből a helyzetből. Ehhez hasonló Magyarországon még nincs!

– A most bemutatásra kerülő, nemzetközi összefogásban készülő darabbal is ez a célotok.

– Pontosan, izgulok is rendesen, hogy minden jól sikerüljön, de ezt a virágot én szakítottam, ezt fogom hát szaglászni. Persze játszottuk már korábban a Karácsonyi éneket, sőt ez volt az első komolyabb színdarabunk, amivel Sümegen rögvest országos harmadikok lettünk.

– Most viszont angolul fogjátok előadni Dickens művét. Nehéz megbirkóznotok az idegen nyelvvel?

– Nagyon! Jékel Gabi persze ott van minden próbán, rengeteget segít. Ő maximalista, kiveri a színjátszókból a helyes kiejtést, intonációt, hangsúlyozást. Angolórákat tartott a próbák előtt a szereplőknek, most az a feladat, hogy színpadi játék közben is működjön az, amit a szöveges próbákon már elsajátítottunk. Mivel szereplőink többségükben nem beszélnek angolul, pokoli nehéz beléjük sulykolni, hogy tudják is, mit mondanak a színpadon, hogy helyesen működjön a szemkontaktus a szereplők között, a megfelelő szavaknál a megfelelő reakciókat lássuk az arcukon. A hollandoknak sokkal egyszerűbb a dolguk, ők anyanyelvi szinten beszélnek angolul, ezért is alakítja majd a főszerepet az ő egyik színjátszójuk. A szlovákoknak, cseheknek és nekünk sokkal komolyabb ez a feladat.
Igyekeztem persze úgy megírni a mű színpadi változatát, hogy több legyen a drámai játék, komolyabb szerepet kapjon a mozgás, mint a szöveg, de így sem lesz egyszerű. Ráadásul sok gyermekszereplője is lesz ennek az előadásnak, ők egyébként rendezett körülmények között élő iskolások.

– Mi vár rátok a következő napokban?

– Október közepén érkeznek a külföldi szereplők, egyik nap elmegyünk egy jelmezes próbára, Fótra, ahol a Mafilm jóvoltából kapjuk ugyanis a ruhákat, majd 10 nap áll rendelkezésünkre, hogy közösen összeállítsuk a darabot. Közben készülnek a díszletek is, reméljük, október 26-ára már biztosak lehetünk abban, hogy minden elkészült, mindenki tudja a feladatát és az előadáson is a legjobb formáját hozza majd. Addig azonban még rengeteg munkás hétköznap vár ránk.

Dabis Balázs Silvius

www.hajlektalanszinhaz.eu