Sport

Fradi-verés Maci-módra

2012-11-25 21:31

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jegesmacik-ftc_09.jpg

A Jegesmedvék ismét magabiztosan győzték le a Fradit, ezúttal idegenben. A mérkőzésre kicsit megfogyatkozott kerettel érkeztek a Macik, hiszen Gőz és Saluga a Dab ellen sérült meg, míg Fodor a délelőtti edzésen húzódott meg. Akadt más változás is, hiszen Tim Kehler vezetőedző ezúttal Gyenest állította a kapuba.

A miskolci szurkolók ismét nagy számban kísérték el kedvenceiket, és remek hangulatot teremtettek nekik hangos biztatásukkal. A találkozó érdekes jelenettel kezdődött, hiszen nem telt el egy perc, amikor harsant a bírói sípszó, hogy kiállítás következik. A ferencvárosi játékos le is ült a büntetőpadra, majd egy rövid idő múlva a bírók jelezték, mégsincs kiállítás. A Jegesmedvék az egész harmad során óriási fölényben játszottak, a csapatok döntő részt a Fradi térfelén tartózkodtak. Hiába voltak azonban a helyzetek, vagy a vendégjátékosok tévesztették el egy kicsit a kaput, vagy Meravy védett. Fradi leginkább kontrázni tudott, de Gyenesnek alig kellett játékba avatkoznia. Végül azonban gól nélkül ért véget ez a játékrész.

Háromszor mattolták Meravyt

A második harmadra még jobban felpörögtek a Macik, és a 3. percben meg is szerezték a vezetést. Dubek ugratta ki remek passzal Rafajt, aki szólója végén egy gyönyörű csellel „elküldte” Meravyt, majd az üres kapuba lőtt (0-1). Továbbra is a Jegesmedvék akarata érvényesült a jégen, és a 7. percben újabb góllá érett fölényük. Nagy Gergő korcsolyázott oldalról a kapura egy védővel a nyakán, rá is emelte a korongot, amely a kapust érintve jutott a hálóba (0-2). A 16. percben kettős előnyhöz jutottak a vendégek, amelyet 48 másodperc alatt ki is használtak. A Macik körbepasszolták a védőket, Hegyi adta fel a korongot kapáslövésre Láda Balázsnak, akinek bombája kipúpozta a hálót (0-3).

Nem lett shotout

A harmadik harmadban tovább növelte előnyét a Maci-csapat. A 10. percben Nagy Gergő indította Tóth Andriánt, aki egyedül vihette a korongot a hazai kapusra, akinek végül kötényt adva lőtt gólt (0-4). A 13. percben elment Gyenes shotoutja: emberelőnyben játszott a Fradi és Hoffmann közelről a kapuba kotorta a korongot (1-4). A Jegesmedvék végig nagy fölényben játszva magabiztos győzelmet arattak.

FTC-ESMTK – Miskolci Jegesmedvék 1-4 (0–0, 0–3, 1–1)
Pesterzsébeti Jégcsarnok 200 néző. V: Kovács, Halassy, Mizsák, Berger.
Miskolci Jegesmedvék: Gyenes – Szirányi, Popovics, Budai R., Nagy K., Szilágyi, Láda, Ritó, Tóth, Wéber, Smith, Dubek, Hegyi, Cowan, Atkinson, Czuba, Miskolczi, Orosz, Sijka, Rafaj, Nagy G., Gyenes. Edző: Tim Kehler.  
FTC-ESMTK: Meravy – Lencsés, Feil, Horváth, Gergely, Hoffmann, Hrajnoha, Géczi, Dancsfalvi, Németh, Borbás, Győri, Lévai, Revák, Kiss, Berta, Léránt, Erdélyi, Hegyi, Pilcsik, Fodor, Szőke(k). Edző: Dobos Tamás.
Gól: Hoffmann ill. Rafaj, Nagy G., Láda, Tóth.
Kiállítás: 12 perc, illetve 18 perc.

Dobos Tamás:
Jól küzdöttünk végig, de néhány szerencsétlen gól miatt elúszott a meccs. Várható volt, hogy aki az első gólt lövi, az megnyeri a mérkőzést. A vereség ellenére elégedett vagyok a csapat teljesítményével.
Tim Kehler: Nem kezdtük jól a meccset, az első harmadban kicsit akadozott a gépezet. A másodikban Rafaj gyönyörű góljától kezdve felpörögtünk, kezdtük megnyerni a párharcokat. Gyenes remekül védett, az emberhátrányos védekezésünk jól működött, végül ez is kellett ahhoz, hogy a mi javunkra dőljön el a meccs.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!