Városinfó
A feltöltődés, egymásra találás helye az Avason
2012-11-03 08:51






Miskolc közgyűlése tavaly ősszel döntött az avasi Európa Liget egy részének törzsvagyonból való kivonásáról, ahol a tervek szerint a helyi református gyülekezet építene templomot/közösségi házat. Közben összeállt a szerződés-tervezet és a tervek is érlelődnek.

Akkor a kabinetvezetővel ültek le tárgyalni, majd felvették a szükséges szakértőkkel is a kapcsolatot, az ügy azonban egészen tavaly nyárig gyakorlatilag állt. Tavaly az új városvezetéssel tárgyalva felgyorsultak az események, hiszen a közgyűlés a terület törzsvagyonból való kivonásával zöld utat adott, de persze innen még hosszú és kétoldalú folyamat következik, amíg a gyülekezet elérheti a célját.
Kérdésünkre Dandé András lelkész elmondta, természetesen csak részben áll rendelkezésükre az építkezéshez szükséges forrás, saját erőből álom ilyesmit megvalósítani. Bár önálló gyülekezetről van szó, több szereplője is lesz a folytatásnak, így a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye, és a Tiszáninneni Református Egyházkerület. Önmagában a gyülekezet nem is dönthet erről a beruházásról, és a lelkész szerint nem is cél, hogy erőn felül vállalják magukat.
Ugyanakkor a város részéről is vannak elvárások, a rendezési tervbe is illeszkednie kell a tervezett épületnek, hiszen egybefüggő zöldterületről van szó panelházak között. Relatíve nagyobb, de keskeny területről van szó, ahol a szó klasszikus értelmében vett templom épületet nem lehet elképzelni, teszi hozzá a lelkész.

A közgyűlési döntés után némi csend következett, az azonban csak kifelé látszott úgy, hogy nem nagyon történik semmi, a háttérben gőzerővel folyt a munka. Ahogy Dandé András mondja, ez volt az első lépés, amit követett az, hogy a közgyűlési határozatnak megfelelően készítsenek egy szerződés-tervezetet az ingatlankezelővel közösen. A tervezetet azonban úgy igyekeztek összeállítani, hogy minden szükséges kérdésre előre választ adjon. A gyülekezet mellett a felettes egyházi szervezet, és természetesen a MIK jogászai is véleményezték, ahogy a lelkipásztor mondja: a szükségestől is több kört futottak meg annak érdekében, hogy a lehető legjobb szerződés születhessen meg. Ez a szükséges adminisztrációval együtt több hónapig tartott, jelenleg ott tartanak, hogy a végleges verzió is elkészült már, amelyet rövid időn belül aláírhatnak.
- Az egyház sem kivétel a törvények alól, minden szükséges törvényi feltételnek meg kell felelnie egy ilyen iratnak. Így nem csoda, hogy ennyi ideig tartott az előkészítése, ami nem is baj, hiszen így kisebb a hibalehetőség. Sikerült konszenzusos megállapodásra jutni, fixáltuk azt is, hogy mi épülhet az területre és hogyan - tette hozzá Dandé András.
A szerződés 99 évre adja bérbe a területet a református egyháznak, a szerződés aláírásakor pedig 3 millió forint, plusz ÁFÁ-t is ki kell fizetniük, amelyet az elmúlt hónapokban a gyülekezet már sikeresen összegyűjtött, tehát ez sem akadálya az aláírásnak, és annak, hogy most már felgyorsulhasson egy kicsit a folyamat. Persze eddig sem ültek ölbe tett kézzel, a tervezési munka ugyanis közben is folyt. Elkészült egy minimál terv, a körvonalai annak, hogy mit képzelnek el, amit megkaptak a gyülekezet tagjai, tanulmányozhatták és elmondhatták róla a véleményüket, illetve hozzátehették a saját ötleteiket. A lelkész szerint fontos, hogy egy funkciójában is letisztult épület valósulhasson meg, amely kielégít minden igényt, amely felmerült, de semmivel sem több, mint amit a gyülekezet fenntartani és működtetni tud.- Ugyanakkor ez a folyamat egy kicsit önmagunk keresése is, melynek során mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy mit jelent neki a gyülekezet. Még mindig dinamikusan fejlődünk, úgy érzékelem, hogy látják az emberek, mit lehet egy közösségi térben elhelyezni - teszi hozzá Dandé András.
A szerződés és a végleges tervek kialakulása után még idén szeretnék beadni az engedélyköteles építési terveket engedélyeztetésre, ugyanakkor ezekre szükség van ahhoz is, hogy a gyülekezet a felettes egyházi szerv felé is jelezze, komolyak a szándékok. Az anyagiak előteremtése is ezután indul el, melyben az egyházi szerepvállalás mellett az adományokra, a gyülekezeti gyűjtésre is számítanak. A végleges épület tervezésénél az első a funkció szerinti felhasználás volt a szakrálissal szemben. A feltöltődés, az egymásra találás helyét szeretnék kialakítani az Avason.
- Ennek a tervnek a megvalósítása túlmutat rajtunk és fontos üzenete lehet a lakótelepi embereknek: az élet-magvacskák szárba tudnak szökkenni egy olyan környezetben is, amely ezt egyébként nem támogatja. Isten a panelból is tud vizet fakasztani, nincs semmi, ami keresztül tudná húzni ennek a fiatal és mégis talpon maradt közösségnek az elképzelését - teszi hozzá a lelkész.
H. I.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-04-29 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.