Városinfó
Az autópálya-építés miatt feloldanák a változtatási tilalmat
2012-08-31 12:43
A jövő keddi rendkívüli közgyűlésen a miskolci grémium elé kerül javaslat arról, hogy a Sajó folyó bal partján tavaly elrendelt változtatási tilalmat feloldják. Erre azért van szükség, mert elkezdődtek az előkészítő munkái az M30-26 sz. főút Miskolc Északi elkerülő szakasz megépítésének.
A 2010-es árvizet követően a kormány az árvíz által veszélyeztetett települések védelme érdekében Borsod-Abaúj-Zemplén megye közigazgatási területére védelmi terv kidolgozásáról döntött. A védelmi terv a Sajó folyó bal partja és a közigazgatási határ közötti területen érinti Miskolc város közigazgatási területét. A további károk elkerülése és a védelmi tervekkel összefüggésben szükségessé váló rendezési tervek módosítása érdekében a közgyűlés tavaly decemberben önkormányzati rendelettel változtatási tilalmat rendelt el a területre.
A kárelhárítási terv még nem készült el, de időközben elkezdődtek az M30-26 sz. főút Miskolc Északi elkerülő szakasz megépítésének előkészítő munkái a kisajátítási és telekalakítási tervek engedélyezésével. A tervekre hatósági engedélyek csak akkor adhatóak, ha az érintett területre elrendelt változtatási tilalmat feloldják.
A tilalom feloldása érdekében a Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet (MÉSZ) módosítása szükséges.
Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Terve, Közlekedésfejlesztési Koncepciója és az önkormányzati rendelettel jóváhagyott MÉSZ már tartalmazta az M30-26-os számú főút Miskolc Északi elkerülő szakaszának koncepcióját. Az azóta bekövetkezett módosítások a koncepciót megőrizték, csak a nyomvonalvezetést pontosították az aktualitásoknak megfelelően.
Az elkerülő út a városon áthaladó forgalom csökkentése mellett az Északi iparterület, Mechatronikai Ipari Park és BOSCH iparterületének autópálya kapcsolatát teremti meg. Az iparterületek kedvezőbb megközelítése a területeket vonzóbbá teszi a befektetések számára. A változtatási tilalom javasolt feloldása költségvetési terheket nem ró az önkormányzatra.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-09-20 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.