Életmód

Jó hangulat a perecesi lecsófesztiválon

2012-08-04 16:06

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE lecsofesztival_pereces_120805ml_04.jpg

Tíz csapat mérte össze tudását szombaton, az l. Perecesi Lecsófesztiválon. Az ételeket szakmai zsűri értékelte. A helyi civil szervezetek kezdeményezésére szervezték a versenyt, azzal a céllal, hogy közelebb hozza egymáshoz az ott élőket.

Hagyma, paprika, paradicsom és némi zsiradék - ezek a lecsó alapanyagai. Ezt a magyarok által nagyon kedvelt ételt sokféleképpen lehet elkészíteni. Van, aki szalonnát és kolbászt is tesz bele, de van. aki tojással vagy rizzsel szereti. A perecesi lecsófesztiválon is többfélét kóstolhattak szombaton a látogatók és a versenybírák.

lecsofesztival_pereces_120805ml_09.jpg

Repka Géza, a zsűri elnöke elmondta: főként arra figyelnek, hogy milyen körülmények között kezdik el az ételt készíteni a csapatok, s hogy milyen alapanyagokból. A jó lecsó titka ugyanis a kiváló minőségű alapanyag, a szabad földön termett, húsos, ízletes paprika, paradicsom, a jó minőségű vöröshagyma.

A gasztronómiai élvezetek mellett azonban más célja is van a rendezvénynek. Lux Anita szervező úgy nyilatkozott, igazából azért indították el ezt a lecsófesztivált, hogy összehozzák az embereket. Ne csak a buszon találkozzanak egymással, ne csak a boltban menjenek el egymás mellett, hanem egy kicsit tudjanak beszélgetni is.

lecsofesztival_pereces_120805ml_27.jpg

- Elsősorban a perecesiekre számítunk, de minden miskolcit és máshonnan érkezőt is szívesen látunk - mondta el Anita.
A versenyzők között ott volt a helyi polgárőrök csapata is. Veres Pál polgárőr elmondta, számukra nem is az eredmény, hanem a részvétel volt fontos.

- Nemcsak a lecsófőzés miatt vagyunk itt, hanem hogy őrizzük is a rendet, a békét és a nyugalmat. Természetesen főzünk is, amit pedig főzünk, azt megesszük - ez egy jó kikapcsolódás, erősíti az összetartását ennek a kis csapatnak - emelte ki Veres Pál.

Az egykori perecesi lakosok is szívesen látogatnak haza egy-egy ilyen rendezvény miatt. Jó alkalom ez arra, hogy találkozzanak a régi barátokkal, ismerősökkel. Tavaly már volt lecsófőző-verseny Perecesen, annak sikerén felbuzdulva, rendszeressé szeretnék tenni a szervezők a fesztivált. Hivatalosan ez volt az első Perecesi Lecsófesztivál.



- Járunk, kelünk a buszon 20 éve és nem tudjuk, hogy hívják az útitársunkat. Hát most be fogunk mutatkozni egymásnak. Ki fog derülni, hogy van közös érdeklődésünk, ki fog derülni, mióta élünk Perecesen és milyen kötődésünk van. A civil szervezetek ezentúl minden évben megrendezik majd a fesztivált. Nem titkolt szándékuk az, hogy a rendezvény segítségével felhívják az emberek figyelmét a táj szépségeire, hogy minél többen látogassanak erre a szép vidékre - összegezte a rendezvény céljait Merényi József, a Perecesi Civilek és Civil Szervezetek elnöke.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!