Városinfó

Virágfák a belvárosban is

2012-07-04 11:36

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE viragfak_120703_ja.jpg

A napokban a miskolci belvárosban is megjelentek a virágfák. Az egyenként három méter magas, több szintes díszítőelemeket június közepén kezdték el kihelyezni a város leglátogatottabb, illetve idegenforgalmi szempontból frekventált helyszíneire.

viragfak_120703_ja_8.jpg

Dobos Tímea városházi szóvivő tájékoztatása szerint az egynyári palánták kiültetése májusban kezdődött a városban. Virágládákba, virágfák edényeibe, kaspókba összesen 20 ezer palánta került. A várost ezen kívül összesen 80 virágláda is díszíti, s a héten 37 virágfát is kihelyeztek a belvárosba.

A három emeletes, egyenként három méter magasságú virágfák a Városháza környékére, a Széchenyi utcára, valamint az Ady hídhoz kerültek, 19-et pedig Tapolcára vittek. Ez utóbbiak gondozását „örökbefogadók” - cégek, egyesületek - vállalták.

viragfak_120703_ja_2.jpg

Összesen 300 kaspót is kihelyeznek, ebből 34 darab a főutcára, a többi pedig a képviselők által kijelölt területekre került. Nyáron így összesen csaknem 120 ezer egynyári virágpalánta díszíti a várost.

Megkezdődött a Városháza belső udvarainak a virágosítása is - mondta még el a szóvivő. Ide főként örökzöldek, árnyéktűrő növények kerülnek. Összesen 9 darab fa, 84 örökzöld cserje és 30 félcserje. A naposabb részekre kétezer egynyári növényt ültetnek a kertészek, ezeket az önkormányzat ajándékba kapta, gondozásukat a Városgazda Kft. látja el.
viragfak_120703_ja_4.jpg

Mint megtudtuk, Miskolc benevezett az idei Virágos Magyarországért versenyre, melynek célja a kulturált és vonzó országkép kialakítása, a településen élők összefogásának ösztönzése, az életminőség javítása. Szerepel még a célok között a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése, a természeti és az építészeti örökség megőrzése, gyarapítása.

- Az év kiemelt témája: a település főterének, főutcájának rendezettsége, virág- és növényi díszítése. A verseny megnyeréséhez azonban a miskolciak összefogására is szükség van. Kérjük a helyi vállalkozásokat, az üzletek tulajdonosait és a lakosságot, járuljanak hozzá a Virágos Miskolc cím elnyeréséhez - hangoztatta a szóvivő. 

Sz. S.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!