MiNap Online

Levonta a tanulságokat, és tovább fejlődne Benczés Miklós

2012-06-17 09:57

Benczés Miklóssal az ötödik helyen állt a DVTK, amikor felállították a kispadról. A szakember tudja, miben hibázott, de a tőle megszokott módon továbbra is optimista. Hat éve dolgozott Benczés Miklós a DVTK felnőtt csapatnál, ebből egy hónap híján két évet vezetőedzőként. Az NB II-ből rögtön visszagardírozta a csapatot a legjobbak közé, az ősszel harmadik helyen álltak a piros-fehérek, majd április 2-án az ötödik pozícióban kényszerült otthagyni a klubot.

A 2011/2012-es kiírásban bajnokin tíz győzelmet, négy döntetlent és nyolc vereséget számlál, míg a kupákban 5-4-3, azaz pozitív a mérlege. A Diósgyőr végül a hetedik helyen végzett az NB I-ben.

– Újoncként milyen elvárásokat tűzött ki maga elé az idény elején?
– Ismerve az előzményeket, óriási siker volt, hogy felkerültünk a másodosztályból, hiszen nagy hátrányt kellett ledolgoznunk. Az ünneplés felejthetetlen élmény volt. Mindenki optimista volt az NB I rajtja előtt, Dudás Hunorral nagyobb célokat fogalmaztunk meg, mint a kiesés elkerülése, így az 1–8. helyet céloztuk meg – bennem is ez a reális cél fogalmazódott meg a keret kialakulása után. Biztos voltam abban, hogy támadóan kell fellépni minden egyes ellenfél ellen, mert volt annyi a csapatban, hogy bárki ellen jó mérkőzést vívhatunk – s ehhez igazodott a taktika is. Az őszi idény vége nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de ez várható volt, kijött a fáradtság, kevés volt a szünet az NB I-es és NB II-es bajnokság között, sok volt a sérültünk is, elfogytunk. Ennek az is az oka, hogy keveset rotáltam, ugyanazok harcoltak mind a három fronton, mivel az állandóság híve vagyok. Minden találkozón a lehető legjobbat kell nyújtanunk hatalmas szurkolótáborunk előtt.

– Az ősz végén jött tehát egy „törés”.
– A Ferencváros elleni vereség és a kupabúcsú hozta a változást, beárnyékolva az őszi szereplésünket. Itt éreztem azt, hogy a játékosállomány bővítésre és minőségi változtatásra is szorul, miközben a vezetés az Európa-ligás hely kiharcolását tűzte ki célul. Az ötödik helyezés a tavasz előtt várakozáson felüli eredmény volt, felcsigáztuk az érdeklődést a szurkolókban is. Ez viszi előre a klubot, de ehhez lépni is kell: pozitív volt a külföldi edzőtáborozás, de az átigazolások nem úgy sikerültek, ahogy terveztük. Hiányzott, hogy a kispadon is azonos képességű labdarúgók üljenek, mint akik kezdőként lépnek pályára. Nem sikerült leigazolni azokat a labdarúgókat, akiket szerettünk volna idehozni Szentes Lázárral.

– Aztán jött néhány vereség, és a vezetőség szerint új impulzusokra volt szükség.
– A továbbiakat ismerjük, nem elemezném a Szentes irányította együttes teljesítményét, az az ő dolguk. Esélyünk volt az Európa-liga szereplés kivívására, de ez nem jött össze. Nem biztos, hogy bennem és Vitelki Zoltánban volt a hiba. Levontuk a tanulságokat, mindig van hova fejlődni, tanulni. Ez volt az utóbbi évtizedek legeredményesebb szereplése, és lám, milyen furcsa az élet: amikor a százéves évfordulón kiestünk, az utolsó négy meccsen én irányítottam a csapatot, s így mindenkinek az marad meg, hogy velem esett ki a DVTK. Ez a jó eredmény viszont már nem az én nevemhez fűződik. Ezt kicsit sajnálom. Ennek ellenére pozitívan gondolkozom a kudarcok idején is, remélem, a jövőm úgy alakul, hogy bizonyíthatom, van bennem is tehetség. Sok mindent kell mérlegre tenni, amikor új csapathoz igazol az ember: a lehetséges állomáshely szempontjait, a saját karrierjét, a családot és persze a régi klubot is…

J. I. – S. P.