Sport

Új vízisport-centrum a Hejő tónál

2012-05-05 17:20

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE 02vice-beach-120505ml_42.jpg

Ünnepélyes keretek között nyílt meg szombaton Észak-Magyarország első köteles wakeboard- és vízisí pályája a Hejőkeresztúr melletti Hejő tavon. A 71 milliós beruházás, az üzemeltető cég 21 millió forintos önrészéből és az Európai Unió - Észak-magyarországi Operatív Program Turisztikai szolgáltatások fejlesztése című - 50 millió forintos pályázati pénzéből valósult meg.

vice-beach-120505ml_18.jpg

Demeterné Zeleni Enikő
, Hejőkeresztúr polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a település számára is nagy érték az új létesítmény. Büszkék rá, hogy itt kezdte el a működését. Minden beruházás érték és fontos Hejőkeresztúr számára, ami megvalósul. Személy szerint számára pedig fontos az egészséges testmozgás és a környezet rendbetétele is, ebben a beruházásban pedig a kettő találkozik egymással.

A nyitóünnepség rövid prózai részét követően a tettek következtek: a megjelentek közül többen használatban vették a 800 méter hosszú pályát, ezt, mostantól kezdve bármelyik vendég megteheti. A házigazda Jelisztratov Szergej volt, aki amellett, hogy több vízisportot is űzött, illetve űz versenyszerűen, oktatója is a wakeboardnak, így igazán jól ismeri a sportágat, amellyel először tesztelték az új kötélpályát.  



- Ez a köteles vízisí pálya egyre jobban terjed Európában, most már Magyarországon is van 12 darab - ez itt a tizenkettedik. A megyében nem volt még ilyen kezdeményezésre példa, úgyhogy nagyon örülünk, hogy sikerült megvalósítani - nyilatkozta Matlák Zoltán, a Hejő tó kft. ügyvezetője
Mostantól tehát már nem kell messzire utazni, vagy televíziót nézni a hamisítatlan "Miami Vice"-hangulathoz - mindennek a hejőkeresztúri Vice Beach-en is részesei lehetünk.

vice-beach-120505ml_59.jpg

A vízfelület környéke szemlátomást komoly változáson esett át, míg elérte a turistákat is idevonzó, jelenlegi formáját. A sportolást biztosító kötélpálya elhelyezése az esetenként 14 méter mély tónál nagy bravúr volt, ám az üzemeltetők ezen túl más bravúrokat is szeretnének  majd látni a vízben. A tervek szerint ugyanis a most átadott pálya bekapcsolódik az országos bajnokságba és elkezdődik az utánpótlás nevelés is, a régió első köteles vízi sport centrumában.

minap.hu

vice-beach-120505ml_46.jpg


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!