Életmód
Critical Mass: közel 800-an emeltek
2012-04-22 19:03






Tizennegyedik alkalommal rendezték meg idén április 22-én, a Föld napján a Critical Mass-t Miskolcon. Ezúttal közel 800 ember vonult együtt végig az előre megadott útvonalon bringával.
A menet útvonala a tavalyihoz képest változott, ám az indulás helye és ideje a megszokott volt fél öttől gyülekeztek a résztvevők, és pontban öt órakor indultak útnak. A jármű mellett az öltözet is számított: a hagyományoknak megfelelően most is volt jelmezverseny: külön felnőtt és gyermek kategóriában a legötletesebb jelmezzel felvonuló bringás nyereménye egy-egy torta volt.

Kunhalmi Zoltán, a Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke elmondta, ezúttal 790-nél is többen bringáztak együtt a miskolci Critical Mass-en, ezúttal is nagyon sok család vett részt, és sokan jelentek meg jelmezben is. Emlékeztetett arra is, hogy tavaly szeptemberben, az Európai Mobilitás Hetet befejező autómentes napon, a programsorozat záróakkordjaként több mint 700 száz bringás emelte fel kerékpárját.

minap.hu
fotó: Mocsári L.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-07-07 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.