Városinfó

Melegük lett a melegvíz számlától

2012-02-03 08:28

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE miho_melegviz.jpg

Többen is jelezték a napokban, hogy hiába tették ki a megszokott módon papíron az ajtóra a vízóraállás bejelentést, a MIHŐ nem az ott feltüntetett melegvíz-mennyiséget, hanem jóval többet számlázott le. Több ezer forintos eltéréseket emlegetnek a panaszosok. Utánajártunk a problémának.

Mint kiderült a városi közgyűlés döntése alapján 2011. április 1-jétől a távhőrendelet alapján, amennyiben a vízórát nem tudják leolvasni, akkor a táblázatban meghatározott átlag - s nem a fogyasztó havi átlaga - alapján számláznak, amit nem a lakók számához, hanem a lakás méretéhez igazítanak, például egy 53,1-62 négyzetméteres lakás esetében ez 11 köbméter. Az egyedül élők számára erősen hátrányos, mivel a töredékét fogyasztja valójában. Információnk szerint a legutóbbi számlákon már tömegével alkalmazta a módszert a MIHŐ.

– Ezek alapján  a korábban megszokott cédula kihelyezése, az e-mail vagy telefonon bediktálás a továbbiakban nem hiteles? – kérdeztük először.

– A vízóra leolvasást végző vállalkozó a vízmérő-ellenőrzés tervezett időpontjában az ajtóra kihelyezett cédulán, e-mailben, vagy más módon, például telefonon szolgáltatott adatot a továbbiakban is felhasználhatja a számlázás alapjául – válaszolta  Kollárné Molnár Ildikó ügyfélszolgálati csoportvezető, majd így folytatta: ezt az aktuális időszakban el is számolják, de a két leolvasás közötti részszámla (előleg) megállapításánál az önkormányzati rendeletben foglaltak az irányadók. A három elszámolási időszakot követő első naptól, amennyiben a felhasználó nem biztosítja a mellékvízmérő leolvasását, illetve nem gondoskodik annak javíttatásáról, plombázásáról, illetve hiteles vízórával nem rendelkezik, köteles a vonatkozó önkormányzati rendeletben szereplő vízmennyiség alapul vételével kiszámított felmelegítési díjat megfizetni. Az önkormányzati rendelet nem veszi figyelembe a lakásban lakó személyek számát. A lakás teljes alapterületére vetített normatív vízmennyiséggel számol, mivel ez az adat konstans érték.

– A lakosságot tájékoztatták előre a változásról?

– A rendelet megjelenését követően a MIHŐ Kft. teljesítette tájékoztatási kötelezettségét azzal, hogy a társaság által üzemeltetett www.miho.hu honlapon mindenki számára elérhetővé tette a rendelet teljes szövegét, valamint tájékoztató anyagot is közzétett honlapján. A személyesen megjelenő ügyfeleknek az ügyfélszolgálati irodában lehetővé tették a rendelet nyomtatott verziójának az elolvasását is. A MIHŐ Kft. a december havi számla mellékleteként figyelemfelhívó jelleggel lakossági tájékoztatót küldött ki, melyben részletesen leírták a használati melegvíz mennyiségének megállapításáról szóló rendelet előírásait.

–Igaz, hogy visszamenőlegesen a legutolsó leolvasás idejéig érvényesítik az "átlagszámítást"?

– A MIHŐ Kft. az említett tájékoztatójában felhívta a figyelmet arra, hogy a december havi számlában már érvényesíti az önkormányzati rendeletben meghatározott használati melegvíz mennyiségének számlázását, ott, ahol a felhasználási helyen novembert megelőző három leolvasási ciklusban (6 hónap) a felhasználó nem biztosította a használati meleg víz mérőóra leolvasását, vagy mindhárom leolvasási időpontban telefonon diktálta, ajtóra kiírta, e-mailben küldte meg a mérőóra állását.

Felhívtuk továbbá a figyelmet arra, hogy a kéthavonta történő mérőóra leolvasásokat - a korrekt számlázás céljából - szíveskedjenek a felhasználási helyen biztosítani! A MIHŐ Kft.-hez forduló azon ügyfeleink esetében, akik sérelmezték a lakás alapterületi átalányának számlában való szerepeltetését és emiatt - anyagi indokok alapján - nem tudták rendezni tárgyhavi számlájukat, soron kívüli leolvasást kértünk a vízmérő leolvasó vállalkozótól. A leolvasási jegyzőkönyv birtokában ügyfelünknek a tényleges felhasználás alapján helyesbítő számlát készítettünk. Természetesen ez a megoldás egyszeri beavatkozást jelentett, a jövőre tekintettel bízunk abban, hogy felhasználóink megértik a MIHŐ Kft. szándékát és biztosítják a vízóra leolvasást végző vállalkozó számára a tényleges leolvasás lehetőségét.

–Hasonlóan más szolgáltatókhoz a MIHŐ Kft.-nek is az célja, hogy félévente legalább egyszer meggyőződhessen  a vízóra tényleges állásáról, annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő téves óraálláson alapuló számlázás – zárta a tájékoztatást Kollárné Molnár Ildikó.
Cs. L.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!