Sport
Hölgyek a pályán
2008-07-11 11:39
Véget ért a pontvadászat a megyei női kispályás labdarúgó bajnokságban. A kiírás mindenképpen rendhagyónak minősíthető, ugyanis az őszi idénynek öt együttes vágott neki, viszont a tavasszal már nyolc csapat játékosai kergették a labdát.
Ennek megfelelően izgalmas csatákat kísérhettek figyelemmel az érdeklődők. Az őszi szezon végén egy csapat (a Tiszadorogma) visszalépett, eredményeit törölték. Baj, csökkenés azonban nem lett belőle, ugyanis a téli szünetben négy gárda is jelezte, szívesen bekapcsolódna a bajnokságba. A szövetség vezetői rábólintottak, így valamennyi érintett rajtolhatott a tavasszal. Az őszi találkozókat pótolták, s ennek következtében mind a nyolc alakulat azonos eséllyel vett részt a küzdelmekben.Egészen a célegyenesig fej-fej mellett haladt az Abaújszántó és a Bőcs csapata. Végül azonos pontszámmal (31-31), és azonos győzelemmel (10-10) végeztek, a szántóiak gólkülönbsége (45-20) azonban jobb volt, mint a bőcsieké (41-19), így ők szerezték meg az elsőséget. A kiegyenlítettséget remekül példázza, hogy nem csak az első és második helyen alakult ki pontegyenlőség. A harmadik Hidasnémetinek és a negyedik Hernádnémetinek 20-20, az ötödik Kurityánnak, valamint a hatodik Ároktőnek 19-19 pontja gyűlt össze, közöttük a több győzelem, illetve a jobb gólkülönbség rangsorolt. A megyei bajnokságban szerepelt a Miskolci Vénusz gárdája is, 12 ponttal hetedikek lettek, míg sereghajtóként az Ároktő együttese zárt.
- Rendkívül nagy örömöt jelentett a számunkra, hogy elsők lettünk. A bajnoki aranyérem azért különösen értékes, mert erős mezőnyben harcoltuk ki, több csapat okozott kellemetlen perceket ellenfeleinek – mondta érdeklődésünkre Holly Edina, az abaújszántóiak mindenese. A megállapításban semmi túlzás sincs, ugyanis edzőként, játékosként és csapatvezetőként is tevékenykedett.
A legjobbak egyébként a közeli napokban a labdarúgó szövetségben vették át a díjakat. A legjobb kapus címét Orosz Barnáné (Abaújszántó) érdemelte ki, aki egy kapus kesztyűt kapott ajándékba. A gólkirálynő Turkovics Tünde (Ároktő) lett 18 góllal, ezért egy márkás labdát vehetett át. A csapatvezetők szavazatai alapján a bajnokság legjobb játékosa Csomó Ágnes (Hidasnémeti) lett, neki egy feliratozott mez lett a jutalma. A szövetség egy-egy serleggel, és oklevéllel tette emlékezetessé a bajnokságot, a legjobbak megkapták a megyei futball almanachot is.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.