Városinfó
Zöld Nyíl: tavasszal folytatódik az építkezés
2012-01-22 20:14
Hétfő óta a Felső-Majláthi végállomásig jár az 1-es villamos. Egészen pontosan az ideiglenes végállomásig, hiszen a hurokban a téli építési szünet előtt már nem tudtak olyan állapotokat teremteni, hogy ott az utasokat fogadni lehessen. A munkák tavasszal folytatódnak.
Csontos Ágnes, az MVK Zrt. PR-főmunkatársa a minap.hu érdeklődésére elmondta, nem csak az új végállomáson és környékén, hanem a már korábban is meglévő pálya mellett is maradtak munkák.– Ami Felső-Majláthot illeti, itt járta van még a végállomás végleges kialakítása, a hiányzó bitumenes hézagkitöltések, az aszfaltozási munkák a vágányzónában és a közutakon, valamint a járdarekonstrukciók – mondta.
Lesz még vágányzár
A peronépítészet is folytatódik, ott ahol abbamaradt korábban. A már megkezdett peronokat kialakítják a teljesen végleges állapotba, de amint lehetséges, a további, még ideiglenes állapotban lévő Diósgyőrben lévő megállókban is elkezdik a felépítmények építését.
– Fontos, hogy a középperonos megállók miatt – DVTK stadion, Bulgárföld, Diósgyőri Gimnázium, Diósgyőr városrész – vágányzár is szükséges lesz az építések idején – tette hozzá Csontos Ágnes.
Túl ezen folytatódnak még az energiaellátáshoz kapcsolódó munkák, a tereprendezés és a növényesítés is, és szintén az idei évre marad a belvárosi burkolatcsere is (melyről hamarosan részletesebben is beszámolunk).
Végállomás: az 5-ös 15-ös biztosan
De visszatérve a Felső-Majláthi végállomásra – mint Csontos Ágnes elmondta – itt fog megállni a jövőben az 5-ös és a 15-ös busz is, de lehetőség lesz a végállomást a Volánbuszoknak is használni.
– A 69-busz is a Diósgyőr városrészből indul a másik kettőhöz hasonlóan ,ezzel kapcsolatban azonban jelenleg még nincs döntés. Több elképzelés is van a járat végállomását illetően, és az MVK Zrt. – a város kérésének megfelelően – dolgozik a menetrendek felülvizsgálatán, ebbe a munkába pedig ez a kérdés is beletartozik – hangsúlyozta Csontos Ágnes.
És végül, bár hétfőn a helyszínen nem találtunk panaszos olvasót, később cikkünk megjelenését követően egy olvasói panasz mégis érkezett, nevezetesen, hogy zavaróan csikorog a villamos a Felső-Majláthi hurokban.
– Az észrevétel a közönségszolgálatunkra is megérkezett, azt továbbítottuk is a cég illetékes szakterülete felé. Amennyiben a kollégák által javasolt bármilyen eszközzel tudunk tenni a csikorgó hang ellen, úgy azt a megoldást alkalmazni fogjuk – mondta el érdeklődésünkre Csontos Ágnes.
Megszűnik a csikorgás
Csikorgás – folytatta – új villamospálya (a pálya élettartamának növelése érdekében keményített fejű sínek lettek beépítve) és régi villamosok esetében abból adódhat, hogy az új sínprofiloknak és a járművek kerékprofiljainak össze kell kopniuk. Csontos Ágnes hozzátette, az új szerelvények már úgynevezett kerék-nyomkarima kenő berendezéssel lesznek felszerelve, amelynek köszönhetően nem kell számítanunk nyikorgó hangra.
Tajthy Á.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
ISTEN