Sport

Négy játszmában nyertek

2011-12-04 09:59

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE mvsc-fm-0825_4.jpg

Ahogy arra számítani lehetett, nem forgott veszélyben az Albrecht-Miskolci VSC MISI NB I-es női röplabda csapatának újabb hazai győzelme. A zöld-fehérek szombaton este a Veszprém gárdáját látták vendégül, és magabiztos játékkal 3-1 arányú győzelmet arattak.

A találkozót megelőzően Toma Sándor edző arról beszélt, hogy örül az utóbbi hetekben mutatott jó és eredményes játéknak. Az edző elégedettsége érthető volt, hiszen a vasutasok hozták a kötelező mérkőzéseket, és egyszer sem okoztak negatív meglepetést.
A helytállásnak az lett az eredménye, hogy a gárda stabilizálta a táblázaton negyedik helyezését, és csak a BSE, a Gödöllő, valamint a Békéscsaba előzi meg. A szakvezető azt is leszögezte, hogy céljuk minden hátra lévő találkozó megnyerése. Nos, az úton, szombaton sikerült megtenni az első lépést.

Figyelmeztető jelként könyvelte el, hogy a Veszprém legutóbb idegenben bizonyult jobbnak az Újpesttől! Ebből azt a tanulságot lehetett leszűrni, hogy a dunántúliak formája jó. Szerencsére a formával a miskolci oldalon sem volt gond, és ezt a lányok be is bizonyították.
Jól kezdett az MVSC, ültek a kemény nyitások (8-4). A Veszprém nem nagyon tudott a bombaerősen, máskor pedig libegve érkező labdákkal mit kezdeni. Így a zöld-fehérek végig vezetve, magabiztosan nyerték az első játszmát. A folytatásban ismét homokszemcse került a gépezetbe, de ez az utóbbi hetekben, hónapokban többször is előfordult. Úgy tűnt, mintha előre elkönyvelték volna a győzelmet, és megfeledkeztek arról, hogy a pontokat meg is kell termelni! A Veszprém ráérzett a hazaiak tétovaságára, és egyenlített.

Szerencsére nagyobb baj nem lett a dologból. Az MVSC magához tért, és átvette a játék irányítását. Egyik támadást követett a másik, és szaporán gyűltek a pontok. Újból előnyre tettek szert a miskolciak, akik a negyedik játszmában sem lazítottak, így hozták azt a találkozót, amelytől előzetesen azért egy kicsit tartani is lehetett. A jó koncentrálás közönségszórakoztató játékkal párosult, így az utolsó pont után jogosan csattant fel a vastaps a Csokonai utcai csarnokban.

Eredmény: Albrecht-Miskolci VSC MISI – Veszprémi ESC 3-1 (22, -23, 22, 18). Miskolc, vasutas tornacsarnok, röplabda NB I női.

Toma Sándor: - Fontos és értékes győzelmet arattunk.

D.L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!