Városinfó

Zöld Nyíl: búcsúzunk a villamospótlóktól Diósgyőrben

2011-11-02 19:23

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE probajarat_111102_ja.jpg

Ismét villamosokkal utazhatunk november 7-től Diósgyőrbe, a korábbi 1-es villamos teljes szakaszán, miután sikerrel haladtak végig szerdán a próbajáratok a Tiszai pályaudvar és a korábbi diósgyőri végállomás között. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a 2010. májusa óta folyamatos villamospótlás a teljes szakaszon megszűnik.


Több mint kilenc hónap üzemszünet után ismét a Tátrák jellegzetes hangjától volt hangos a Táncsics tér környéke. A héten még csak próbajáratokat közlekedtet a szakaszon az MVK Zrt., a szakemberek azt ellenőrzik, hogy alkalmas-e a megújult szakasz a menetrendszerinti villamosközlekedésre, valamint a sofőröknek az ilyenkor kötelező oktatása is a héten zajlik.
– A terveink szerint november 7-én hétfőn üzemkezdettől szállítana ismét utasokat itt a villamos. Amennyiben ez megtörténik, a napközbeni villamospótlók is megszűnhetnek – mondta el korábban a minap.hu-nak Csontos Ágnes PR-főmunkatárs.

probajarat_111102_ja_1.jpg

Napközben kiderült, ennek várhatóan semmi akadály nem lesz, tekintve, hogy öt próbajárat haladt ma végig teljes sikerrel a Tiszai pályaudvar és a Diósgyőri megállóhely közötti szakaszon.
– Ennek köszönhetően a 2010. május 3-án történt első sínátvágás óta ismét villamosok járhatnak a teljes 1-es vonalon, ráadásul egy héttel korábban a tervezettnél – számolt be a fejleményekről délután Csontos Ágnes

Mint arról korábban beszámoltunk, a szeptember 1-i „nagy újrainduláskor” – amikor a Malomszög és a Diósgyőri Gimnázium, illetve Vasgyár végállomásokig elindult a villamos – az MVK Zrt. a kivitelező ígéretei alapján úgy számolt, hogy november 14-én indulhat újra a villamos, azonban a munkákat – az időjárásnak is köszönhetően – gyorsabban tudta végezni a kivitelező konzorcium, ennek köszönhető, hogy egy héttel hamarabb indulhat újra a villamos.

probajarat_111102_ja_4.jpg

Csontos Ágnes hozzátette, a megállók – a korábbiakhoz hasonlóan – ideiglenes állapotban lesznek még, nem a végleges megállótáblákkal, és a „megszokott” piros hálóval, a beállók építésével várhatóan csak jövőre készülnek el.

Tajthy Ákos

Fotó: Juhász Ákos




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2011-11-02 20:02

    Tompa Sándor

    Gratulálok a kivitelezoknek és köszönet az itt élőknek a turelmukert!

Miskolc TV mai műsora

2024-05-09 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!