Városinfó

Elutasították a Solaris jogorvoslati kérelmét

2011-10-26 11:24

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE villamos-110901ml_05.jpg

Elutasította a Solaris járműgyártó jogorvoslati kérelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság, erről szóló határozatuk szerda délelőtt került fel a közbeszerzes.hu honlapra. Az, hogy mindez hogyan befolyásolja a Zöld Nyíl negyedik járműtenderét (kedden a Ganz-Skoda kérelmének nyomán megsemmisítették a végeredményt), jelenleg nem ismert.

A határozat szerint a Solaris ügyében indított jogorvoslati eljárást a KDB megszünteti, a felek az eljárás során felmerült költségeket maguk fedezik, fellebezésnek és újrafelvételi eljárásnak – a Ganz-Skoda ügyéhez hasonlóan – nincs helye.

A határozat szerint annak jogorvoslati eljárást megszüntető rendelkezése ellen a kézbesítéstől számított nyolc napon belül külön jogorvoslati kérelem terjeszthető elő, azonban ennek nincsen halasztó hatálya a határozat végrehajtására.

Mint arról tegnap beszámoltunk, a Ganz-Skoda kérelmével kapcsolatos eljárásban részben helyt adott a járműgyártó panaszának, és megsemmisítette a szeptember elején kihirdetett végeredményt a negyedik járműtenderrel kapcsolatban. Ezt követően érdeklődtünk az MVK Zrt.-nél, Csontos Ágnes PR-főmunkatárs akkor úgy reagált, hogy addig, amíg a Solaris-szal és a CAF-fal kapcsolatos döntését nem hozza meg a Közbeszerzési Döntőbizottság, és az nem kerül fel a KDB honlapjára, addig érdemben nem tudnak nyilatkozni a jogorvoslati kérelmekkel kapcsolatban. A döntés várhatóan november 4-étől lesz nyilvános a CAF esetében, a Solaris-nál ez az időpont október 24-e lett volna.

Most, hogy a Solaris ügyében megszületett a határozat, újból érdeklődtünk Csontos Ágnesnél, aki megerősítette, november elejéig, a CAF járműgyáró ügyével kapcsolatos döntésig nem tudják kialakítani álláspontjukat.

Az ügyet a minap.hu nyomon követi, és később a fejleményekről továbbra is beszámolunk.

T.Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!