Városinfó

Elindult a munka a Patak utcán

2011-10-19 19:39

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE patak-utca-mik-111018ml_9.jpg

Megkezdődtek a munkálatok a Patak utcán, a tervezett mélygarázs helyszínén. Szerdán kerítéssel vették körbe az építési területet, a bontás előtt álló egykori városi pedagógiai intézetben pedig a villany-, víz- és fűtés-vezetékek, illetve csövek kiszerelését kezdték meg. Az épületet várhatóan november végére bontják el teljesen.

A mélygarázs építési munkáinak megkezdése előtt még régészeti feltárás is lesz majd a területen.
Ahogy arról korábban már többször beszámoltunk, a Patak utcán megvalósuló mélygarázs, bár az Integrált Városfejlesztési Stratégia második ütemében szerepelt későbbi tervként, de előrehozták a megépítését, az eredetileg a Szent István tér alá tervezett helyett.

patak-utca-mik-111018ml_1.jpg

A beruházás célja, hogy enyhítse a belváros, illetve a Városház tér környékének parkolási gondjait. A mélygarázs 570 millió forintba kerül, melyre 50 százalékos uniós támogatást nyertek el, míg a fölötte megvalósuló közterület-fejlesztés 170 millióba, ez 85 százalékos támogatottságú. Az önerőt a beruházó Régió Park Miskolc Kft. biztosítja.

Tervezik még idén a közműkiváltások elkészítését is, melyhez külön kivitelezőt kell közbeszereztetni. A modern mélygarázsban 129 parkolóhely lesz. Várhatóan az építési munkálatok januárban indulhatnak el, és a tervezett befejezés 2012 júniusa.

H. I.
Fotó: Mocsári L.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2011-10-19 20:58

    Tompa Sándor

    Nem kapkodják el!

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!