Városinfó

Új feladatok és árképzés a MIHŐ-nél

2011-10-08 11:25

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE miho_melegviz.jpg

Elindította szombaton a MIHŐ Kft. az idei fűtési szezont. A cég megnövekvő feladatai és a megújuló energiaforrásokra való felkészülés mellett is készen várta a fűtési szezont.

Mondhatnánk, hogy beindult a nagyüzem a MIHŐ Kft.-nél azzal, hogy elindult a fűtési szezon, de a távhőszolgáltató nyáron sem pihen. Karbantartás, fejlesztés olyankor a fő feladat, de a MIHŐ folyamatosan keresi a lehetőségeket a megújuló energiaforrások kihasználására is, ugyanakkor új feladatokat is ellát, és a kintlévőség-kezelésben is igyekszik haladni. Ezekről beszélgettünk Nyíri Lászlóval, a MIHŐ Kft. ügyvezető igazgatójával.

Karbantartás, csak a társasházon kívül


A Miskolci Hőszolgáltató Kft. a fűtési idény indításához a szükséges feladatokat elvégezte, rendszere készen áll a fűtés megkezdésére. A lakóközösségek részére igényük szerint próbafűtést biztosítanak szeptember 15-től, ami mindössze napi 150 forintba kerül egy lakásnak, és két-három nap bőven elég a problémák kiszűrésére, ennek ellenére kevesen veszik igénybe ezt a lehetőséget, tudtuk meg Nyíri Lászlótól. Pedig a próbafűtés lehetőséget nyújt arra, hogy a lakóközösség időben észlelje a lakóépületen belüli, a felhasználói fűtési rendszer működésének hiányosságait. Így lehetőség nyílik a hibák – levegősödés, csobogás, elzárt szerelvények – kijavítására.

Ahol probléma merül fel, ott a tapasztalatok szerint általában a belső rendszerrel van gond, és még mindig sokan nem tudják, hogy a lakóépületen belüli fűtési rendszer a felhasználók tulajdonában van. Így a berendezések üzemeltetése, karbantartása vagy korszerűsítése a felhasználó tulajdonos lakóközösség feladata.

A szükséges karbantartásokat a rendszeren most is nyáron végezték el, több helyen cseréltek ki vezetéket, amellyel visszatérő problémák voltak. A beruházásokat nézve szűk éve van a távhőszolgáltatónak, jegyzi meg az igazgató, kisebb a forrás, mint azt szeretnék, de minden olyan beavatkozást elvégeztek, ami szükséges volt a biztonságos működéshez. A Zöld Nyíl pályaépítése kapcsán is váltottak ki vezetékeket több helyen, de ezek nem a MIHŐ-t terhelték. Ahol vezetéket cserélnek, ott a legkorszerűbb, előreszigetelt csövet használják, a hálózati veszteségüket sikerült is az elmúlt években 3,5 százalékkal csökkenteni.

Szinten tartott díjak

Jelentős különbség az eddigi rendszerhez képest, hogy most már nem a helyi önkormányzatok, hanem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állapítja meg a távhőárakat. Ennek kapcsán Nyíri László elmondta, abban biztos, hogy a távhőárak nem fognak nőni Miskolcon. Az új rendszer szabályozza, hogy mennyiért szerezhetik be a hőt, az energia-előállításhoz szükséges alapanyagot, és maximum mennyiért értékesíthetik a szolgáltatást. Emellett nyereségi korlátja is van a szolgáltató cégeknek, így meghatározott keretek között kénytelenek gazdálkodni.

Ha integrálódnak a rendszerbe a megújuló energiaforrásokat használó egységek, mint a geotermikus kutak és a biomasszakazán, akkor attól függ, hogy tudják-e csökkenteni az árakat, hogy ezeket milyen áron értékesíthetik. Az ügyvezető igazgató ugyanis elmondta, a megújuló energiaforrások esetén is hatósági árat határoz meg a minisztérium. A MIHŐ-nek továbbra is célja, hogy kutassa a zöld energia felhasználásának lehetőségeit, mert az igazgató biztos benne, hogy hosszú távon jótékonyan hat majd az árakra, ugyanakkor költségkímélőbb, gazdaságosabb és – ami a cég politikájában szintén hangsúlyos – környezetbarát.

Új feladatok, kintlévőség

A Miskolci Hőszolgáltató Kft. új feladatot is kapott a közgyűlési döntés értelmében, összefogja az energetikai feladatokat az önkormányzati cégeknél, intézményeknél. Mint Nyíri László elmondta, a lehetőség adott volt, hiszen a MIHŐ-nél megvan a szakértelem és az ambíció ahhoz, hogy ellássák ezt a feladatot. Ebből természetesen bevétele is származik a cégnek, de az ügyvezető igazgató szerint nem ez a legfontosabb számukra, hanem hogy költséget takarítsanak meg az önkormányzat számára.

A távhőcégnek egyébként folyamatosan bővül a hálózata. Míg pár éve a társasházak a leválást fontolgatták, addig ma már van olyan is, amelyik évekkel ezelőtt levált, most viszont tárgyal arról, hogy újra a távhőrendszerre kapcsolódhasson. Az elmúlt időszakban új fogyasztókat is sikerült a rendszerre kapcsolni, a Rozmaring társasház, a Széchenyi negyed, a piac egyes irodái, intézmények vették igénybe a távhőt, de jelenleg is több tárgyalás van erre. A gáz árának emelkedése miatt már eddig is kezdett versenyképessé válni a távhőszolgáltatás, de az áfakülönbség most abszolút nekik kedvez, nem beszélve arról, hogy környezetbarátabb, mint az egyedi fűtés.

Nyíri László hozzáteszi azt is, a kintlévőség-kezelés az elmúlt években kevés figyelmet kapott, így a tartozások komoly méreteket öltöttek. Ezért a Miskolc Holdinggal karöltve komoly lépéseket tesznek annak érdekében, hogy javuljon a fizetési morál. Az persze előfordulhat, hogy valaki nehéz helyzetbe kerül, de azt elfogadhatatlannak tartják, hogy valaki nem fizet, míg mások igen. A lépések közé tartozik a felszólítás, a fizetési meghagyás, a bírósági eljárások megindítása, illetve a szolgáltatás korlátozása, vagy kizárása. Az eddig eltelt időszak hozott eredményeket, így tovább folytatják ezt a tevékenységet.

Horváth Imre


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2011-10-08 17:15

    Tompa Sándor

    Már ezt is államosították. Mint 46-ban.

Miskolc TV mai műsora

2019-12-07 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!