Sport

Gálával rajtolt az Eb Miskolcon

2011-08-03 18:39

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kosareb_megnyito_110803_rp_2.jpg

Az ünnepélyes megnyitóval megkezdődött szerdán a PannErgy U18-as, B-divíziós Női Kosárlabda Európa-bajnokság a Generali Arénában. Két hétig közel 400 külföldi sportoló, sportvezető, játékvezető és szurkoló lesz Miskolc vendége.

Fanfárok zenéjére vonultak be a komiszárok, sportvezetők és csapatok délután öt órakor a Generali Aréna küzdőterére, a megnyitóünnepség és az Eb egyik helyszínére. A köszöntés után a magyar Himnusz és a FIBA (Nemzetközi Kosárlabda Szövetség) himnusza következett, majd Zsiga Marcell, Miskolc sportért is felelős alpolgármestere üdvözölte a küldöttségeket. Az ünnepségre ellátogatott a portugál, a lett és a norvég nagykövet-helyettes is. Bodrogváry Iván, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára és a FIBA képviselőjének beszéde után a gála táncbemutatóval folytatódott, majd a kivonulást követően a csapatok már a holnapi, csarnokbeli rajton gondolkozhattak.

kosareb_megnyito_110803_rp.jpg

A nyitómérkőzést a Generali Arénában Bulgária és Fehéroroszország, az Egyetemi Körcsarnokban pedig Ausztria és Norvégia játssza csütörtökön, 13.45-től. Magyarország 18.15-kor, a Generaliban Svájc ellen kezdi meg szereplését a kontinenstornán. Az érdeklődőknek fontos információ, hogy valamennyi esemény és mérkőzés megtekintése ingyenes!

A csoportmeccsek után, 7-én pihenőnapra kerül sor, majd 8-án, 9-én és 10-én a csoportok első három helyezettjeit újabb két csoportba osztják, ahol mindenki csak azzal játszik, akivel addig még nem. Ezt követően, újabb pihenőnap után, augusztus 12-én megkezdődik az egyenes kieséses szakasz. Elsőként 12-én keresztjátékkal, majd 13-án az elődöntőkkel, és végül 14-én a döntővel. Az Európa-bajnokság első két helyezettje szerez jogot arra, hogy a 2012. évi U18-as leány Európa-bajnokságon az „A” Divízióban szerepelhessen.

kosareb_megnyito_110803_rp_12.jpg

A magyar csapat csoportmérkőzéseinek időpontja:
augusztus 4., 18.15 Svájc–Magyarország (Generali Aréna)
augusztus 5. 18.15. Magyarország–Horvátország (Egyetemi Körcsarnok)
augusztus 6. 20.30. Portugália–Magyarország (Generali Aréna)

A magyar csapat tagjai: Miháczi Diána, Szabó Fanni, Czirják Noémi, Barnai Judit, Fuisz Viktória, Csutorás Fanni, Vukov Szonja, Koch Dóra, Hegedűs Janka, Papp Regina, Szamosi Amadea, Licskai Zsófia. Edző: Konta Gyula. Segédedző: Bajusz György.



Az Eb csoportbeosztása:

A csoport: Bulgária, Anglia, Portugália, Fehéroroszország
B csoport: Svájc, MAGYARORSZÁG, Portugália, Horvátország
C csoport: Dánia, Finnország, Luxemburg, Izrael
D csoport: Ausztria, Norvégia, Lettország, Görögország

Soós P.
fotó: Rogosz P.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2021-01-15 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!