Sport
Lékó gőzerővel készül
2008-05-17 19:03
Fogynak a napok, vészesen közeleg az újabb időpont, amikor Lékó Péter nemzetközi sakknagymester Miskolcon tologatja a bábukat. Immár hagyományosan, rapid sakkmérkőzést vív ellenfelével, aki ezúttal a norvég csodagyerek, Magnus Carlsen lesz. A nyolc találkozóból álló csata május 27-én kezdődik.
Az összecsapásnak most is a Miskolci Nemzeti Színház ad majd otthont. Ahhoz kétség sem férhet, hogy az esztendő legrangosabb hazai viadalára kerül sor, a párharc bírója Verőci Zsuzsa lesz. A múltról ezúttal mindössze annyit érdemes rögzíteni, hogy először 2005-ben adott otthont páros mérkőzésnek a borsodi megyeszékhely. Akkor Michael Adams vendégeskedett Miskolcon. Később megfordult itt Anatolij Karpov, majd Vlagyimir Kramnyik következett. Az abszolút világbajnok fellépése nagy közönségsikert aratott, ugyanis ő fosztotta meg világbajnoki címétől Kaszparovot. A miskolci összecsapás a brissagói vb-finálé visszavágója is volt, ezúttal is az orosz nagymester győzött.Május utolsó hetében a trónkövetelő, Magnus Carlsen érkezik városunkba. A sakkozás Mozartja, a 17 esztendős csodagyerek a világ legfiatalabb nagymestere! Rapid tempóban 1–1-re állnak a felek. A május 27. és június 1. között sorra kerülő páros mérkőzés iránt itthon és külföldön egyaránt nagy az érdeklődés.
A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) előírta, hogy a hivatalos rapidtornákon a 25-25 perces játékidőn túl a mérkőző felek lépésenként 110 másodperc bónuszt kapnak, ennek következtében a találkozók valamivel meghosszabbodnak. A több gondolkodás ugyanakkor egyet jelent a színvonal emelkedésével, a hibalehetőség csökkenésével. Egyébként a 17 esztendős Carlsen megállíthatatlanul tör előre a Világkupán! A július 1-jétől esedékes világranglistán 2785 Élő-ponttal minden bizonnyal a harmadik hely környékén lesz található. Lékó Péter csapatával Szegeden készül a csatára, és azt ígéri, hogy változatos megnyitásokat alkalmaz majd. A szakembereknek az a véleménye, hogy éljátékosunk egyelőre letisztultabb sakkot produkál, mint a nemzetközi kedvenc, akinek egyébként mumusa a magyar sportoló. Ezért a jóslások hazai sikert, esetleg döntetlent prognosztizálnak.
A sakkozók számára kifejezetten jó hír, hogy a tavalyi tornával ellentétben, ebben az esztendőben nem kell fizetni a partik megtekintéséért. A szervezők azt tanácsolják, hogy akik közelről, karnyújtásnyi távolságból akarják látni a csatát, idejében érkezzenek meg a színházba. Természetesen ezúttal is lesz helyszíni kommentálás, és internetes élő közvetítés. Az előzetes számítások alapján 180 országban több millió sakkbarát kattint majd az esemény hivatalos honlapjára.
Immáron végleges a teljes program is. Ezek szerint az ünnepélyes megnyitót és a sorsolást május 27-én, 18 órától tartják a színházban. Május 28., 29., 31., és június 1.: naponta kétszer vált partit a két nagymester. Kezdés fél ötkor és hat órakor. Május 30-án 16 órától közönségtalálkozóra kerül sor az ITC-ben.
D. L.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-15 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.