Városinfó

Erzsébet fürdő és társai: mi lesz veled, városkép?

2011-07-26 08:37

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE erzsebet-furdo-110725ml4.jpg

Körülbelül egy éve üzemel magánparkoló az egykori Erzsébet fürdő mögötti területen, s ugyanannyi ideje csúfítja a fürdő nyugati homlokzata a városképet. A terület tulajdonosa pályázati forrásokra vár, és eltökélt a sokat emlegetett létesítmény megépítését illetően. A főépület befejezéséről továbbra sem tudni sokat, az önkormányzatnak azonban tervei vannak arra, hogy ilyen épületek a jövőben ne csúfíthassák Miskolc látképét.

Mint arról nagyjából egy éve beszámoltunk az egykori Erzsébet fürdő főépülete, és a fürdő jelenleg két különböző cég tulajdonát képezi. Grósz György, a WNT Hotel és Idegenforgalmi Kft. (WNT) ügyvezetője annak idején lapunknak elmondta, hogy a bontásra elsősorban azért volt szükség, mert tavaly év végéig volt arra engedélyük, s csak a munkák elvégzésével volt biztosítható, hogy a 2015-ig érvényes építési engedélyük érvényes maradjon.

– A területen a Csikós Mihály Építészirodája Kft. által készített – s többször módosított – tervek alapján kívánunk majd egy négycsillagos szállodát és fürdőt építeni, jelenleg az Új Széchenyi terv pályázati kiírásai folyamatban vannak, erre várunk, ezekből a forrásokból kívánjuk megkezdeni az építkezést – mondta el a minap.hu-nak Grósz György.

Annak idején azt ígérték az illetékesek, hogy 2010 végéig befejeződik a műemlék jellegű fürdő épület nyugati oldalának rekonstrukciója. A kupolás épület azóta megnyílt, itt természetgyógyászattal, egészséges életmóddal kapcsolatos szolgáltatásokkal várják azóta az érdeklődőket, ám a hátsó homlokzathoz egyáltalán nem nyúltak (s időközben a tíz éve felújított Erzsébet térre néző oldal is romlani kezdett). Kíváncsiak voltunk arra, hogy az épület mikorra újulhat meg teljesen, ám a tulajdonos Mohácsi Gábort nem sikerült utolérnünk.
 
Rostás László, Miskolc főépítésze szerint viszont a törvény egyértelműen forgalmaz az ilyen frekventált területen található, magántulajdonban lévő ingatlanokkal kapcsolatban.
–. A városban jelenleg számtalan olyan épület van, amelyek magántulajdonban van és ugyan nem lakott, de közterületi felületei vannak. A tulajdonosnak nem csak jogai, hanem kötelezettségei is vannak, ezek szerint pedig a közterület felé eső oldalt olyan állapotban kell tartani, hogy az a közérdeket ne sértse, vagyis helyre kell állítani azokat – mondta Rostás László.

A főépítész elmondta, ez egyébként a magán parkolókra is vonatkozik, ezek is sok helyen csúfítják el a városképet, akár a nem megfelelő minőségű kerítéssel, vagy magával a rendezetlen területtel.
– A fürdő esetén ez mind a parkolóra, mind az épületre vonatkozik, a terület még jelenleg is bontás utáni ideiglenes állapotokat tükröz. A város most végignézi az ilyen problémás területeket, és megpróbál megoldást keresni arra, hogy az ilyen területek rendezett állapotba kerülhessenek – hangsúlyozta Rostás László.

Tajthy Á.
Fotó: Mocsári L.

avasszaluj1.jpg



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2011-07-26 11:20

    globo

    Ja, az meg csak most jut eszembe: Városkép? Itt? Miskolcon? Hát ez maga a városkép, ez a valóság bármerre is nézünk! Tökéletesen beleillik, nehogy hozzányúljanak!!!Szép városkép és Miskolc egy lapon említve: oximoron
  • 2011-07-26 09:53

    globo

    "A terület tulajdonosa pályázati forrásokra vár, és eltökélt a sokat emlegetett létesítmény megépítését illetően."Hát ez rohadt jó... Már nem azért, de ha nekem is ad valaki pénzt én is meg tudom csináltatni, ebben mi a poén?Fektessen be, azért van a [ tovább ... ]

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!