Életmód
Guinness-rekordért ittak vizet
2011-06-08 19:33
Miskolc is csatlakozott csaknem húsz várossal a Magyar Vízközmű Szövetség csúcskísérletéhez, hogy megdöntsék az egyszerre, egy időben legtöbb csapvizet fogyasztó ember rekordját szerdán, délután 2 órakor.
A borsodi megyeszékhelyen az időjárás is kegyes volt a több mint 3000 résztvevőhöz: a vihar előtt még verőfényes napsütésben várhatták a Hősök terén Zsiga Marcell alpolgármester jelzését, hogy kettőt üt az óra. Az országos kezdeményezés célja, hogy a vízközmű-szolgáltató cégek meglévő és leendő fogyasztóinak – a feltörekvő generációknak – figyelmét felhívják a vezetékes ivóvíz értékének megbecsülésére, kiváló minőségére, az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatására.Miskolc tavaly már országos rekordot döntött vízfogyasztásban: a MIVÍZ Kft. szervezésében az egyszerre, egy időben és egy helyen csapvizet fogyasztók hazai csúcsát állították fel a város napja alkalmából. Vojtilla László, a Miskolci Vízmű Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, ezen alkalmakkal is rá tudják irányítani a vízfogyasztásra a figyelmet.– A helyi víz olyan mértékben tartalmaz kalciumot, melyre az emberi szervezetnek szüksége van. A nyári melegben pedig különösen fontos a napi 4-5 liter folyadékbevitel, erre pedig kiválóan alkalmas a frissítő, egészséges miskolci csapvíz, bátran fogyaszthatjuk az évekkel ezelőtti gondok és a 2010-es árvíz után. Az igazgató hozzátette: a két órakor felhörpintett víz két napja még a miskolctapolcai forrásban csordogált.
A rekorderek között volt olyan, aki már a tavalyi kísérleten is részt vett. Sokan érkeztek iskolájukkal, és Király Viktor koncertje is sokakat megmozgatott. A legtöbben viszont szeretik, jó minőségűnek tartják a miskolci csapvizet, többen otthon is ezt fogyasztják. A legjobban azonban egy iskolás kislány fogalmazta meg a nap üzenetét, mely szerint egyes országokban még víz sincs, nemhogy emberi fogyasztásra alkalmas csapvíz.
Láng Zita szóvivő a kísérlet után elmondta, Budapestről azt a hírt kapták, hogy a húszezer főt biztosan átlépték: a végső szám több mint 35 ezer lett. A MIVÍZ Kft. Edelényben és Miskolcon (3023) szervezett közös vízivást közel 4350 ember részvételével. Az összesítést minden helyszínen a főszervező koordinálja: összegyűjtik a regisztrációs íveket, fotókat és videókat, ezeket pedig a Magyar Vízközmű Szövetség küldi el Londonba a rekord hitelesítésére.
Soós P.
fotó: Mocsári L.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.