Városinfó
Eredeti megállókban a villamospótló, módosított útvonalon a 21-es
2011-05-30 16:09
Eredeti megállóikban állnak meg hétfőtől az éjszakai villamospótlók, keddtől pedig részben új útvonalon közlekedik a 21-es illetve a 21A-s autóbusz, tájékoztatta a minap.hu-t a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK).
A közlés szerint május 30-tól az éjszakai villamospótlók ismét a Szinvapark villamosmegállóban állnak meg mindkét irányban. Útvonaluk a Tiszai pályaudvar irányából megegyezik az eredetivel, azonban a Tiszai pályaudvar felé a Szinvapark és Soltész Nagy Kálmán utca megállóhelyek között terelve közlekednek az alábbi útvonalon:Széchenyi u. – jobbra Ady E. u. – balra Szinvapark mögötti körforgalmon át – Hadirokkantak u. - Katalin u. – jobbra Bajcsy Zs. u. – tovább változatlan. Az útvonalváltozás miatt a megállóhelyek már nem változnak.
A 21-es és a 21A-s járatok útvonala pedig a déli tehermentesítő (DTM) út egyik új szakaszának elkészülése miatt vált lehetségessé. Május 31-től tehát a két járat a Kilián felé a Nagyváthy u. és Wesselényi u. megállóhelyek között a Kiss Ernő utca új szakaszán közlekedik a Füzes utca helyett, a megállóhelyek nem változnak. A közlemény szól arról is, hogy a Kilián felől a buszok az eredeti útvonalon közlekednek.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-15 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.