Városinfó
Több miskolci a Barlangfürdőben
2011-01-08 15:06
Az ünnepek előtt meghirdetett „Legyen a Barlangfürdő a miskolciaké” akció hatására 30 százalékkal nőtt a miskolci vendégek aránya a miskolctapolcai fürdő látogatói között. Az éves karbantartási munkák után pedig még több újdonsággal, kikapcsolódási lehetőséggel várják majd a helyieket és az oda látogató turistákat.
Mint arról már beszámoltunk: a Miskolci Turisztikai Kft. által meghirdetett „Legyen a Barlangfürdő a miskolciaké” akció keretein belül május 31-éig a miskolci lakcímkártyával rendelkező helyi lakosok 50 százalék kedvezménnyel vehetik igénybe a Barlangfürdő által nyújtott szolgáltatásokat. A helyiek így időkorlát nélkül, féláron fürdőzhetnek Tapolcán.Czinkné Sztán Anikó, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta: a miskolciak körében sikeresnek bizonyult a kezdeményezés, hiszen az elmúlt időszak statisztikái alapján a szervezett csoportok mellett 30 százalékkal nőtt a miskolciak aránya, és folyamatosan keresik őket telefonon az akcióval kapcsolatban a további érdeklődők. Hozzátette: nemcsak a fürdő, hanem a szaunaház szolgáltatásait is többen használják ki, hiszen most az eredeti 1500 forintos ár helyett 900 forintot kell fizetni.
A Barlangfürdőben január 17-étől megkezdődik az éves karbantartás, ami két hetet vesz majd igénybe, de utána a vendégek új szolgáltatásokat is kipróbálhatnak majd. Az igazgató elmondása szerint ugyanis a fürdőben szinte minden műanyag tárgyat természetes anyagúra cserélnek ki, és a gyógyszolgáltatásokat is bővíteni fogják. A tervek között szerepel a jég- és mézszauna kialakítása is.
A Miskolci Turisztikai Kft. „interaktív ötletládát” is indít, ahová a miskolci lakosok véleményét, ötleteit várják majd a turisztikai szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatban. A legjobb ötletek beküldőit díjazni fogják.
Vajtó LászlóAz értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.