Életmód

Központ a mozgássérült emberekért

2010-11-17 15:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE rehab_kozpont_01.jpg

A Szentpéteri kapu 80. szám alatt délelőtt került sor a most elkészült Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja avatására. Az eseményen az egyik rehabilitációs eszközöket forgalmazó dániai cég képviselői is részt vettek.

Az Európai Uniós projekt keretén belül Budapest, Szombathely és Mórahalom után a 4. műhelyt nyitották meg, amelyet további 3 követ még 2010-ben. A rehabilitációs eszközök javításával foglalkozó műhely több mint 6 fő számára biztosít munkalehetőséget. A kiválasztásnál fontos volt, hogy amennyiben lehetséges a műhelyben dolgozók is megváltozott munkaképességű emberek legyenek. Munkájukat orvos és mozgásterapeuta segíti. A feladatokat közösen végzik el, ezáltal egy interdiszciplináris team segíti a mozgássérült embereket. Kaposváron, Nyíregyházán és Székesfehérváron az idén megnyitják kapuikat a műhelyek és ezzel a program első nagyobb fázisa le is zárul. Ezt követően veszi kezdetét a kliensek felkutatása és a hálózatépítés.

rehab_kozpont_02.jpg

A Kassai úti óvodások népdal-néptánc előadását követően került sor a hivatalos beszédekre, majd a Tetemvári Református Gyülekezet vezetője, Fehér Norbert lelkész imát mondott és megáldotta az épületet. Miskolc Megyei Jogú Város Egészségügyi, Családvédelmi és Foglalkoztatáspolitikai főosztályának vezetője, Jirkovszkyné Szép Mária is részt vett a megnyitón, aki az esélyegyenlőség megteremtése érdekében tett jelentős lépésnek tartotta a mostani központ átadását.

rehab_kozpont_03.jpg

rehab_kozpont_szalag.jpgKogon Mihály igazgató elmondta: „Magyarországon mind a 7 régióban létrejönnek a miskolcihoz hasonló rehabilitációs központok, a mostani a 4. műhely, az idén még Kaposváron és Nyíregyházán is megnyitunk majd új központokat, jövőre pedig Székesfehérváron is. Nagyon fontos, hogy a mozgássérült emberek jóminőségű eszközöket vásárolhassanak kedvezményesen, illetve hogy lehetőségük legyen például kerekes székeik javítására is. Hamarosan megindul egy TÁMOP-os program is,, melynek keretében civil és állami szervezetek részvételével hálózatépítő tréninget tartanak az Észak – Magyarország Régióban működő szolgáltatók és szervezetek számára. A 3x2 napos tréning megtartására valamennyi régióban sor kerül, ingyenesen vehetnek részt a mozgáskorlátozztak, akik betekintést nyerhetnek a projekt és a segéd és sporteszköz műhelyeink működésébe, az eszköz adaptációba valamint az FNO módszertanába.”

rehab_kozpont_04.jpg

Búzafalvi T.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2017-07-27 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!