Városinfó
Új idegenforgalmi programcsomagok
2008-01-23 14:52
Új típusú idegenforgalmi attrakcióval rukkol elő egy miskolci utazási iroda. A városi önkormányzat támogatásával háromnapos programcsomagokat kínál a városba, illetve Észak-Magyarországra látogatóknak, ezzel is segítve a turizmus fellendülését - mondta el Bárdos István (fotónkon), a Szerviz Iroda vezetője miskolci sajtótájékoztatóján. Magyar és német nyelven is megjelent az a belföldi idegenforgalmi programokat kínáló katalógus, amely Miskolcra és Észak-Magyarországra hívja fel a figyelmet - tette hozzá az idegenforgalmi szakember. A most első alkalommal összeállított katalógus kiemelt figyelmet fordít a fesztiválturizmusra, a fürdővilágra és a történelemre.
A Miskolcra és az észak-magyarországi térségbe látogatóknak egyaránt kínálják a nemzetközi operafesztivál programjait, a miskolci kocsonyafesztivál rendezvényeit, a mezőkövesdi, bogácsi és a miskolctapolcai gyógyfürdőket, a diósgyőri és a sárospataki várat, de a látnivalók határon túlra – Kassa, Krasznahorka, Betlér – is átnyúlnak. Bárdos István ügy fogalmazott: általában háromnapos komplett programot ajánlanak, „az egynapos turisták” ugyanis nem lendítik fel igazán a térség idegenforgalmát.A tervek szerint jövőre bővítik a kínálatot, és más nyelven is megjelenítik a miskolci önkormányzat anyagi támogatásával elkészített katalógusukat, amelyet idén a magyar utazási irodák mellett több száz német és osztrák partnercéghez is eljuttattak
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-17 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.